Közélet

Folytatódik a szegedi BYD környezetkárosítási ügye: a gyanú szerint benzol tartalmú földet rakodhattak le, a rendőrség nyomozást indított

Ahogy arról a Szeged365.hu oldalán részletesen beszámoltunk, 2026. május 19-én Gajdos László élő környezetért felelős miniszter tudomására jutott, hogy a BYD szegedi gyárának az építkezése során súlyosan megszegte a környezetvédelmi engedélyben előírt kötelezettségeit. A miniszter közösségi oldalán számolt be arról, hogy az üggyel kapcsolatban konzultált az illetékes szervekkel, valamint dr. Stumpf Péterrel, Szeged országgyűlési képviselőjével. Még ezen a napon a Csongrád-Csanád Vármegyei Kormányhivatal közleményben tájékoztatott arról, hogy a szegedi gyár ügyében feljelentést tettek a Szegedi Rendőrkapitányságon. Az akkor megjelent tájékoztatás igencsak homályosan fogalmazott; mint írták: a beruházási területen “letermelt” talajréteg felhasználásával kapcsolatban merült fel környezetkárosítás gyanúja. Most azonban pontosabb információk jelentek meg az eset kapcsán: eszerint a beruházási területről kitermelt szennyezettségi határérték feletti alkil benzol tartalmú földanyagot rakodták le külső helyeken.

A Magyar Hang szerint a Csongrád-Csanád Vármegyei Kormányhivatal 2026. május 12-én tett feljelentést, ugyanis a BYD Auto Hungary Kft. nem tett eleget a kormányhivatal által kiadott környezetvédelmi engedély előírásainak. Felmerült továbbá a gyanú, hogy a beruházási területről kitermelt szennyezettségi határérték feletti alkil benzol tartalmú földanyagot több külső helyen rakodták le. Erről a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya tájékoztatta a lapot. Hozzátették: az ügyben a Szegedi Rendőrkapitányság környezetkárosítás bűntettének gyanúja miatt rendelt el nyomozást, amelyet szakértők bevonásával vizsgálnak.

KÖRNYEZETKÁROSÍTÁS GYANÚJA

Ahogy arról a Szeged365.hu oldalán részletesen beszámoltunk: a BYD-gyár kivitelezési munkái kapcsán a letermelt talajréteg felhasználása miatt környezetkárosítás gyanúja merült fel, ami miatt a hivatal feljelentést tett. Gajdos László, élő környezetért felelős miniszter kedden a Facebook-oldalán szólította fel a BYD vezetőit, hogy a környezetkárosító tevékenységet azonnali hatállyal fejezzék be, és maradéktalanul tegyenek eleget a hatóságok által előít kötelezettségeiknek.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb