Szegedi Arcok

Hallgatók által szervezett galéria nyílik a szegedi bölcsészkaron

Kopasz Márta szegedi grafikusművész nevét viselő stúdiógaléria nyílik a Szegedi Tudományegyetem bölcsészkarán, az első tárlat pedig Krasznahorkai László írói világát állítja a középpontba. A kiállítótér egyben hallgatói gyakorlóhely is lesz, ahol művészettörténet és művészetmenedzsment szakos diákok szervezhetik és valósíthatják meg saját programjaikat.

Váraljai Anna művészettörténész elmondta, hogy a galéria névadója Kopasz Márta, az egyetem egykori oktatója, aki 2011-ben bekövetkezett haláláig meghatározó alakja volt Szeged kulturális életének. Az új térben rendszeresen megújuló, ingyenesen látogatható kortárs kiállítások várják majd a közönséget, elsősorban fiatal alkotók bemutatkozási lehetőségével – olvashatjuk az mti.hu-n.

AZ ELSŐ TÁRLAT KRASZNAHORKAI LÁSZLÓ ELŐTT TISZTELEG

A nyitótárlat címe Variációk a tájra – Krasznahorkai László írói világa és a kortárs művészet. A kiállításon tizenegy művész munkái láthatók, köztük Nádler István, Kondor Attila, Szabó Ábel, Wilhelm Laura, Kucsora Márta, Dr. Máriás, Fajgerné Dudás Andrea, Milorad Krstic, Orr András, Bereczki Kata és Imre Mariann alkotásai.

A tárlat anyaga műfajilag és szemléletében is sokszínű: fotó, grafika, festmény és installáció egyaránt helyet kap benne. A szervezők tervei szerint szeptemberben Wilhelm Laura fotográfiáiból rendeznek új kiállítást, késő ősszel pedig egy olyan tárlat nyílik, amelynek teljes szervezését már a hallgatók végzik, a koncepció kidolgozásától egészen a sajtóanyagok írásáig – mondta el Váraljai Anna az MTI-nek.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb