Minden eddiginél nagyobb és nívósabb lesz a Borfeszt egyik legjobban várt eseménye – idén Bock József lesz a Borverseny elnöke, de egy új díj is gazdára talál
Alig, hogy csütörtökön útjára indult az ország legnagyobb bormustrája, a 11 napig tartó Borfesztivál egyik legizgalmasabb pillanata már rögtön a rendezvény első felében megérkezik. Természetesen a kis híján három évtizedes múlttal rendelkező Borversenyről van szó, ami az idei évben minden eddiginél nagyobb és nívósabb lesz. Kedden délelőtt a Novotelben dönt majd arról a szakmai zsűri, hogy 2026-ban melyik isteni nedű legyen Szeged város bora – a Borverseny elnöke idén Magyarország egyik legelismertebb borásza, Bock József lesz.
A Borverseny a Szegedi Borfesztivál egyik legfontosabb és legizgalmasabb szakmai programja, amelyet minden évben a fesztivál részeként rendeznek meg. A verseny lényege, hogy a borászatok nevezett borait egy szakmai zsűri vakkóstoló keretében értékeli, egy 100 pontos bírálati rendszer alapján – vagyis a bírálók nem tudják, melyik pincészet borát kóstolják éppen. A rendezvény 1997-ben indult útjára, idén pedig minden eddiginél nagyobb lesz, ugyanis 2026-ban a Szegedi Városkép és Piac Kft. által felkért szakértők várhatóan
több, mint 150 tételt értékelnek majd – ezek közül kerül ki az az egy nedű, amely elnyeri a Szeged város bora címet, a soron következő Borfesztiválig!
A borverseny egyébként az elmúlt esztendőkben folyamatosan megújult, a tavalyi évben új kategóriaként jelentek meg a pezsgők, habzó- és gyöngyözőborok.
AZ IDÉN NAGYOBB, NÍVÓSABB, IZGALMASABB LESZ A BORVERSENY
Az idén Magyarország egyik legelismertebb borászati szakembere, a villányi Bock Pincészet alapítója, Bock József lesz a Borverseny elnöke, aki többek között az alábbi szakmai elismeréseket tudhatja magáénak:
- Az Év Bortermelője, 1997
- Az Év Pincészete, 2007
- Magyarország Legszebb Birtoka, 2017
Az idén 30 éves Szegedi Borfesztivál egyik legjobban várt eseménye kapcsán újdonság, hogy a korábbi években megszokott szakmai zsűri mellett egy új kóstolóbizottság is bemutatkozik: a testület tagjai a vendéglátás és a borkereskedelem területéről érkeznek, de lesznek köztük kis- és nagykereskedelmi egységek képviselői is, akik mindennapi munkájuk során közvetlen kapcsolatban állnak a borfogyasztókkal – az Ő érékelésük nyomán pedig egy új különdíj is gazdára talál majd a 2026-os Borversenyen.
A Borverseny győztesét, ezzel együtt Szeged Város Borát kedden délelőtt (05.26), ünnepélyes keretek között hirdetik ki a Novotel-ben, erről mi is beszámoltunk majd a Szeged365-ön!
Ezt követően, kedden este a Borfesztiválon a nagyközönségnek is bemutatják majd 18 órától a győztes tételt, az ÁRKÁD Szeged színpadon. Kóstold meg Te is a győztes bort, a tavalyi helyezettekről bővebben az alábbi cikkben olvashatsz:
A 30. Szegedi Borfesztiválról, a kiállítókról és a programokról bővebben pedig az alábbiakban:



