Aligha így képzelték az ünneplést: késelésbe torkollt a születésnapi összejövetel – most ítéletet hozott a Szegedi Törvényszék
Egy hódmezővásárhelyi születésnapi összejövetelen történt késelés ügyében hozott nem jogerős ítéletet a Szegedi Törvényszék. A vádlottat emberölési kísérlet helyett életveszélyt okozó testi sértés bűntettében mondták ki bűnösnek, és 5 év 6 hónap börtönbüntetésre ítélték. A sértett a hasi szúrás következtében közvetlen életveszélyes állapotba került, életét azonban a gyors orvosi beavatkozás megmentette.
Nem jogerős ítéletet hozott a Szegedi Törvényszék annak a férfinak az ügyében, aki 2023 augusztusában egy hódmezővásárhelyi születésnapi összejövetelen késsel megsebesített egy másik férfit. A bíróság P. K. vádlottat – mint visszaesőt – életveszélyt okozó testi sértés bűntettében mondta ki bűnösnek, és 5 év 6 hónap börtönbüntetésre, valamint 6 év közügyektől eltiltásra ítélte. Feltételes szabadságra legkorábban büntetése kétharmadának letöltése után bocsátható – olvasható a Szegedi Törvényszék közleményében.
MÓDOSULT A VÁD TÉNYÁLLÁSA
A tárgyalás során lefolytatott bizonyítási eljárás alapján az ügyészség módosította a vádirati tényállást a történtek részleteit illetően, ugyanakkor továbbra is emberölési kísérletként kérte értékelni a cselekményt. A bíróság azonban arra a következtetésre jutott, hogy a rendelkezésre álló bizonyítékok nem támasztják alá az ölési szándékot.
DULAKODÁS KÖZBEN TÖRTÉNT A SZÚRÁS
Az ítélet szerint a vádlott és a sértett között dulakodás alakult ki. Ennek során a vádlott egy ismeretlen pengehosszúságú késsel egyszer közepes erővel hasba, egyszer pedig kisebb erővel combon szúrta a sértettet. A bíróság a sérülések jellege, helye és mélysége alapján nem látta bizonyítottnak, hogy a vádlott meg akarta volna ölni a sértettet.
AZ ORVOSOK MENTETTÉK MEG AZ ÉLETÉT
A hasi szúrás következtében a sértettnél hasűri vérzés alakult ki, ami közvetlen életveszélyes állapotot idézett elő. Az életét végül a gyorsan érkező és szakszerű orvosi segítség mentette meg, sürgősségi műtétre is szükség volt.
A bíróság azt is figyelembe vette, hogy a vádlott a sérülés észlelése után megpróbált segítséget hívni, és csak akkor hagyott fel ezzel, amikor meggyőződött arról, hogy más már értesítette a mentőszolgálatot.
MINDKÉT OLDAL FELLEBBEZETT
Az ítélet egyelőre nem jogerős. Az ügyészség súlyosabb minősítés és szigorúbb büntetés érdekében fellebbezett, míg a vádlott és védője elsődlegesen felmentést kér, a védő másodlagosan pedig enyhébb büntetés kiszabását szeretné elérni.



