Nem szervizbe vitte, mégis szétszedték a bringáját fényes nappal Szegeden (fotó)
„Szerintetek ez normális, hogy lerakod a biciklid és arra jár a tolvaj és szétszedi, miközben te dolgozol?” – tette fel a költői kérdést egy szegedi lakos az egyik helyi Facebook-csoportban. A poszthoz fotókat is mellékelt, amelyeken egy férfi látható kerékpár mellett, amint éppen annak alkatrészeivel matat.
Most képzeljük el… Leteszed a bringát, lezárod, bemész dolgozni, teszed a dolgod. Közben pedig valaki odasétál, és elkezdi szétszedni a kerékpárodat. Mert miért ne? Egy kis „szervizelés” munkaidőben, csak éppen nem te kérted. Mutatjuk az esetet fotón:

SAJNOS NEM EGYEDI ESETRŐL VAN SZÓ
A korábbi hetekben sajnos többször is be kellett számolnunk különböző lopási hadműveletekről. Volt köztük olyan, aki megúszta annyival, hogy „csak” egy markolatot loptak le a bringájáról, mások azonban már jóval kellemetlenebb helyzetbe kerültek.
A markolat-lopás történetéről itt tudsz bővebben olvasni:
A kicsit extrémebb sztorit pedig itt találod:
De persze van olyan, aki nem túl fürge és a hatóságok még aznap elcsípik:



