Egyre több szegedinek lovasítják meg a kétkerekűjét – a rendőrség adatai szerint július óta 18 kerékpár és 5 roller eltűnését jelentették be
Nemrég még csak az egyre több szegedi biciklilopásról érkező olvasói jelzésekről írtunk, most viszont megérkeztek a rendőrségi számok is: július 1-je óta 18 kerékpár és 5 roller eltűnését jelentették be Szegeden. A rendőrség szerint a megfelelő zár és a körültekintő tárolás sokat számíthat.
Az elmúlt hetekben több alkalommal is beszámoltunk arról, hogy Szegeden egymás után tűnnek el kerékpárok, és egyre több helyi számol be arról, hogy meglovasították a kétkerekűjét. Most már a rendőrségi adatok is mutatják, hogy nem teljesen alaptalan az aggodalom. A rendőrség tájékoztatása szerint 2026. július 1-je óta összesen 18 kerékpár, valamint 5 roller eltulajdonításáról érkezett bejelentés. Vagyis bő egy hónap alatt 23 ilyen eset került a hatóság látókörébe.
NEM CSAK A BICIKLIKRE MENNEK
A számokból az is látszik, hogy már nem kizárólag a hagyományos kerékpárok vannak veszélyben: 5 roller eltűnését is bejelentették ebben az időszakban. A mostani adatok azért is érdekesek, mert az elmúlt időszakban több szegedi történet is napvilágot látott biciklilopásokról. Nemrég például egy makkosházi kerékpártárolóból is eltűnt egy női bicikli, amelynek esete kapcsán szereksztőségünkhöz is érkezett felháborodott olvasói beszámoló.
A RENDŐRSÉG SZERINT NEM MINDEGY, HOGY MIVEL ZÁRJUK LE A KERÉKPÁRUNKAT
A rendőrség külön felhívja a figyelmet arra, hogy a kerékpárokat és rollereket jó minőségű, megfelelően rögzített zárral érdemes lezárni. Azt is kérik, hogy lehetőség szerint ne hagyjuk hosszabb időre őrizetlenül a járműveket. Ez különösen fontos lehet olyan helyeken, ahol sokan fordulnak meg, de a biciklik és rollerek hosszabb ideig egyedül maradnak. Persze egy jó zár sem jelent százszázalékos garanciát, de egy gyenge vagy könnyen vágható lakat gyakorlatilag meghívó lehet annak, aki éppen könnyű zsákmányt keres.
HA MEGTÖRTÉNT A BAJ, JELENTSD!
És még egy fontos dolog: ha valakinek ellopják vagy megrongálják a kerékpárját, mindenképpen tegyen bejelentést a rendőrségen! Akkor is érdemes jelezni az esetet, ha elsőre úgy tűnik, hogy „úgysem lesz meg” a bringa. Minden bejelentés számít, hiszen így a hatóságok pontosabb képet kaphatnak arról, hol és mennyire gyakoriak ezek az esetek.



