Mindenmás

Elviselhetetlen bűz terjeng Baktóban, vizsgálják a forrást, de egyelőre nincs érdemi intézkedés

Esténként erős, szinte elviselhetetlen szagra panaszkodnak a Baktóban élők. Szécsényi Rózsa, Tápé és Baktó önkormányzati képviselője a Szeged365-nek nyilatkozott az ügyről: mint mondta, már júliusban jelezte a problémát a Kormányhivatalnak, azóta azonban még nem történt érdemi intézkedés. A bűz forrásának kivizsgálása folyamatban van.

NEM HOZOTT EREDMÉNYT AZ ELLENŐRZÉS

Szécsényi Rózsa tájékoztatása szerint július 10-én levélben fordult a Kormányhivatalhoz, amelyben jelezte a környéken élők panaszait. A megkeresésre augusztus 11-én érkezett válasz. A kapott tájékoztatás szerint a hatóság ellenőrzött, de intézkedés nem történt, és tovább vizsgálják, honnan származhat a szag. Ez azonban a képviselő szerint egyelőre nem túl biztató, hiszen a lakosok továbbra is érzik a bűzt, de nincs meg a forrása.

LEHET, HOGY ROSSZKOR ELLENŐRIZTEK?

Szécsényi Rózsa szerint az egyik lehetséges probléma az lehet, hogy a hatósági ellenőrzés nem abban az idősávban történt, amikor a lakosok szerint a legintenzívebb a bűz. A kellemetlen szag ugyanis jellemzően este 18 és 22 óra között jelentkezik, és valószínű, hogy egy ettől eltérő időpontban végezték az ellenőrzést, ezért nem sikerült azonosítani a forrást. A képviselő nem hagyja annyiban az ügyet: újabb levélben kereste meg a Csongrád-Csanád Vármegyei Kormányhivatal Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Hulladékgazdálkodási Főosztályát. Erre a megkeresésre egyelőre még nem kapott választ.

AZ ÜGY FOLYAMATBAN VAN

A jelenlegi helyzet tehát az, hogy az egyeztetések és a bűz forrásának kivizsgálása folyamatban van. Az ügyet a Szeged365 is figyelemmel kíséri: amint megérkezik a Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Hulladékgazdálkodási Főosztály válasza, beszámolunk a fejleményekről.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb