A gyermekkori cukorbetegség ellátásának családokra nehezedő terheit vizsgálták a Szegedi Tudományegyetem kutatói, az általuk kidolgozott módszer szerint ezek magasabbak lehetnek a korábban becsültnél, mert figyelembe veszik a kezelés elvégzéséhez szükséges háztartási munkát.
A Current Diabetes Reports című folyóiratban megjelent, Tesch Zsanett és Buzás Norbert, az egyetem egészség-gazdaságtani intézetének kutatói által jegyzett cikk fő üzenete, hogy a gyermekkori cukorbetegség kezelésének értékelésekor nem elegendő az eszközök klinikai hatékonyságát és hozzáférhetőségét vizsgálni. A család rendelkezésére álló idő, digitális kompetencia, szervezési kapacitás és társadalmi, intézményi támogatás ugyancsak meghatározza, hogy a technológiai innovációk mennyire fenntarthatóan és eredményesen alkalmazhatók – derült ki a keddi közleményből.
A BETEGSÉG GAZDASÁGI ÉS TÁRSADALMI KÖVETKEZMÉNYEIT A HAGYOMÁNYOS KÖLTSÉGMODELLEK NEM KÉPESEK TELJES MÉRTÉKBEN MEGRAGADNI
Mint kiemelték, a kutatók által alkotott módszer olyan szemléletet kínál, amely a jövőbeli egészség-gazdaságtani és betegközpontú vizsgálatokban a családok eddig kevéssé látható “megvalósítási költségeit” is figyelembe venné. Arra hívják fel a figyelmet, hogy a betegség gazdasági és társadalmi következményeit a hagyományos költségmodellek nem képesek teljes mértékben megragadni. A közvetlen egészségügyi kiadások, a gyógyszer- és eszközköltségek, valamint a munkából kieső idő mellett jelentős, nehezebben számszerűsíthető erőforrásokat igényel a mindennapi betegmenedzsment is.
ÚJ ERŐFORRÁS KELL
A korszerű technológiák – például a folyamatos vércukorszintmérés, az inzulinpumpák, az automatizált inzulinadagoló rendszerek és a távmonitorozást lehetővé tevő digitális alkalmazások – jelentősen javíthatják a biztonságot. Ugyanakkor alkalmazásuk új családi erőforrásokat is igényel, megfelelő digitális infrastruktúrát, technikai ismereteket, folyamatos adatértelmezést, problémamegoldást és jelentős időráfordítást. Ezért a technológia puszta hozzáférhetősége vagy finanszírozása nem garantálja annak fenntartható, hatékony használatát.
ÚJ MÓDSZERT VEZETTEK BE
A szerzők ennek megragadására új módszert vezettek be, amely három szinten értelmezi a betegségterhet: a hagyományosan mérhető klinikai és finanszírozási költségeken, a kezelés mindennapi megvalósításához szükséges háztartási erőforrásokon, valamint az ezekből kialakuló tényleges családi életminőség- és működésbeli következményeken.
JELENTŐS TEHER NEHEZEDIK A CSALÁDOKRA
A második szint öt, egymással összefüggő területet foglal magában. Ezek a táplálkozási és életmódbeli alkalmazkodás, a nem vagy csak részben támogatott fogyóeszközök és tartozékok költségei, a digitális infrastruktúra és digitális egészségműveltség, az idő-, figyelem- és döntési teher, valamint az oktatási, szabadidős és munkahelyi koordináció.
Ezek összeadódva jelentős terhet jelenthetnek, még akkor is, ha egyenként egyik tényező sem tekinthető kiemelkedőnek.
Különösen fontos a szülők szerepe, az inzulinadagolás felügyelete, az éjszakai vércukor-ellenőrzés, a normális érték alá eső vércukorszint, a hipoglikémia megelőzése, az iskolával való kapcsolattartás és a technológiai eszközök kezelése jelentős időbeli, kognitív és pszichés kapacitást igényel – írja az MTI.
