Közélet

A pártelnök a Mi Hazánk tisztújító kongresszusán: a mesterséges intelligencia az emberiség kiirtására is alkalmas lehet

A mesterséges intelligencia veszélyeiről, Magyarország vízhelyzetéről, az energiaválságról és az orosz-ukrán háborúról is beszélt a Mi Hazánk Mozgalom elnöke a párt szombati tisztújító kongresszusán. A pártelnök szerint a következő években alapvető változások jöhetnek, amelyekre szerinte fel kell készülni. 

A MESTERSÉGES INTELLIGENCIA AZ EGYIK LEGNAGYOBB VESZÉLY

Toroczkai László a mesterséges intelligenciát nevezte a világ egyik legnagyobb veszélyének. Szerinte a technológia fejlődése néhány éven belül olyan szintet érhet el, amely az emberiség számára is komoly kockázatokat jelenthet. A pártelnök többek között a biológiai fegyverek fejlesztésének lehetőségét is említette. A beszédében a munkahelyek jövőjéről is szólt: példaként az önvezető taxikat hozta fel, amelyek szerinte több ezer taxisofőr munkáját válthatják ki – foglalta össze az Index.

MAGYARORSZÁG VÍZHELYZETE IS KOMOLY PROBLÉMA

A Mi Hazánk elnöke Magyarország aszályhelyzetéről is beszélt. Állítása szerint a hazai vízgazdálkodás és a csapadékhiány miatt egyre komolyabb problémákkal kell szembenézni, és úgy vélte, hogy a kérdéssel a politikának kiemelten kellene foglalkoznia. Az energiaválság kapcsán Toroczkai az üzemanyagárak emelkedésének veszélyére figyelmeztetett, és arról beszélt, hogy szerinte az orosz–ukrán háború lezárása is hozzájárulhatna az energiapiaci helyzet rendezéséhez.

“MEG KELL ÁLLÍTANI ZELENSZKIJÉKET”

Toroczkai az orosz–ukrán háborúval kapcsolatban úgy fogalmazott: „meg kell állítani Zelenszkijéket”, miközben az ukrán támadásokat és azok energiapiaci következményeit is bírálta. A beszédben az Európai Unióval, a Tisza Párttal és az uniós forrásokkal kapcsolatban is megfogalmazta kritikáit. Ezek között több, a jövőbeli kormányzással és az oktatással kapcsolatos állítás is elhangzott.

“KÉSZEN ÁLLOK A KÖVETKEZŐ ÉVEKRE”

A tisztújító kongresszus apropóján a pártelnök arról is beszélt, hogy a Mi Hazánk a teljes parlamenti ciklust végig kívánja dolgozni. Toroczkai szerint a pártnak bővítenie kell a tagságát, ugyanakkor azt is hangsúlyozta, hogy korrupt politikusokat nem szeretnének soraikban látni.

A kongresszus egyik legfontosabb kérdése természetesen a párt új vezetésének megválasztása. Cikkünket frissíteni fogjuk, amint feláll a Mi Hazánk új vezetősége. Korábban már beszámoltunk arról, hogy kik indulnak az elnöki és az alelnöki posztokért, ezeket az információkat az alábbi cikkünkben olvashatod.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb