Robotok, mesterséges intelligencia és űrkutatás: Szegeden rendezik meg a XV. Tudományfesztivált
Humanoid robotok, mesterséges intelligencia, virtuális valóság, űrkutatás és lézeres kísérletek – idén is izgalmas programokkal várja az érdeklődőket a Tudományfesztivál Szegeden. A XV. alkalommal megrendezett eseménynek szerdán és csütörtökön az SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központja, valamint a Szent-Györgyi Albert Agóra ad otthont. A rendezvény célja, hogy a legújabb tudományos és kutatási eredményeket élményszerű, interaktív formában hozza közelebb a diákokhoz, pedagógusokhoz és minden érdeklődőhöz.
TÖBB MINT HÚSZ OKTATÁSI INTÉZMÉNY ÉRKEZIK
A Tudományfesztivált még 2010-ben a Bolyai Pedagógiai Alapítvány és a TIT Kossuth Klub Egyesület indította útjára azzal a céllal, hogy népszerűsítse a tudományos ismeretterjesztést egy minden korosztály számára érdekes, ráadásul ingyenes rendezvényen. A szervezők szerint az idei fesztiválra több mint húsz oktatási intézmény jelezte előzetesen a részvételét Csongrád-Csanád, Bács-Kiskun, Békés és Pest vármegyéből – írta meg az MTI.
HUMANOID ROBOTOKTÓL AZ ŰRKUTATÁSIG
Az SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központjában az előzetesen regisztrált látogatók többek között humanoid robotokkal is találkozhatnak, emellett betekintést nyerhetnek az űrkutatás és a járműfejlesztés legújabb eredményeibe. A programok között szerepelnek egészségipari innovációk és a fenntartható mezőgazdaság jövőjét bemutató fejlesztések is. A pályaválasztás előtt álló fiatalokat pedig az SZTE Junior Akadémia „A jövőd itt kezdődik! – Találd meg a neked való karriert!” című bemutatója segíti a különböző karrierlehetőségek megismerésében.
LÉZER, MI ÉS VIRTUÁLIS VALÓSÁG AZ AGÓRÁBAN
A Szent-Györgyi Albert Agórában sem maradnak program nélkül a tudomány iránt érdeklődők. Lézeres kísérletek, mesterséges intelligenciával és virtuális valósággal kapcsolatos bemutatók, robotikai programok is várják a látogatókat. Emellett szó lesz többek között archeogenetikáról és digitális arcrekonstrukcióról, valamint különböző szakmákat is közelebbről megismerhetnek a fiatalok. A részletes program és a fesztivál eseményei a Tudományfesztivál hivatalos oldalán érhetők el.



