Fodor Antal: a kormányhivatal megállapította, hogy Botka László több alkalommal törvénysértést követett el a szegedi közgyűléseken
Dr. Fodor Antal közösségi oldalán jelentette be, hogy a kormányhivatal szerint Botka László törvénysértő módon vonta meg a szót a képviselőktől a májusi, a júniusi és a szeptemberi közgyűléseken. A szegedi önkormányzati képviselő a bejegyzésben a kormányhivatal törvényességi felhívását és a törvényesség érdekében tett kormányhivatali javaslatokat is megosztotta.
„A kormányhivatal vizsgálata megállapította, hogy a polgármester törvénysértő módon vonta meg a szót a képviselőktől a májusi, a júniusi és a szeptemberi közgyűléseken. Miközben a polgármester hosszan kifejtette az álláspontját az érintett képviselők által benyújtott előterjesztésekről, maga az előterjesztő képviselő nem kaphatott szót” – olvasható Dr. Fodor Antal közleményében.
A KORMÁNYHIVATAL BÍRSÁG KISZABÁSÁT IS KILÁTÁSBA HELYEZTE
A közleményben Fodor Antal kitért rá, hogy a kormányhivatal azt is megállapította, hogy Botka László polgármester azzal törvényt sértett, mikor nem engedte, hogy szóban előadja a szeptemberi közgyűlésre benyújtott 9 db interpellációját, „amelyek a Gogol utcai kukák áráról, a Béketelepi környezetszennyezésről, a jegyző 107%-os fizetésemeléséről, a béketelepi buszmenetrendről, vagy éppen a dorozsmai buszsávokról szóltak” – fogalmazott. Hozzátette, hogy ha a polgármester ismételten törvénysértést követne el, a kormányhivatal írság kiszabását is kilátásba helyezte.
A POLGÁRMESTERI HIVATAL EGYIK SZABÁLYZATÁNAK TÖRVÉNYTELENSÉGÉT IS MEGÁLLAPÍTOTTÁK
A kormányhivatal javaslatot is tett a polgármesteri hivatalnak egy közérdekű adatigénylésekkel és képviselői iratbetekintésekkel kapcsolatos szabályzat módosításáról. A bejegyzésben Fodor Antal a kormányhivatal törvényességi felhívását és a törvényesség érdekében tett kormányhivatali javaslatokat is közzé tette.
„Polgármester Úr! Arra kérem, hogy fejezze be a törvénysértéseket és legközelebb ne hallgattassa el a képviselőket. Ez nem méltó egy demokratához” – zárul a bejegyzés.



