Mindenmás

Hétfőn csapadékosnak ígérkezik a reggel Szegeden, de délutánra már felszakadozhat a felhőzet

Hétfőn virradóra előfordulhatnak kisebb esőzések Szegeden, míg a délelőtt folyamán szakadozni ígérkezik a felhőzet. Gyenge, mérsékelt lesz a keleties szél. A hőmérséklet hajnalban -1, délután pedig 8 fok körül alakul.

A Szeged365 időjárás-jelentés támogatója a Szabó Klímatechnika.

Keddre megvastagszik felettünk a felhőzet, és sokfelé várható eső. Jelentősebb mennyiség a középső és keleti országrészben hullhat, nyugaton fog a legkevesebb esni. A déli, délnyugati szél napközben több helyen megélénkül, majd estére nyugatira, északnyugatira fordul és mérséklődik. Hajnalban -3 és +5, napközben pedig 3 és 14 fok között alakul a hőmérséklet. Északon mérhetjük a legalacsonyabb, délnyugaton pedig a legmagasabb maximuokat – olvasható az Időkép előrejelzésében.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb