Nagyon sokáig nem értettem, hogy miért dönt valaki úgy, hogy segítséget kér, hiszen a problémáink csak akkor oldódnak meg, ha mi magunk megoldjuk azokat, mert, hogy helyettünk úgyse tudja, úgyse fogja más. És ez így is van. Soha, senki nem fog odamenni hozzád, melléd állni, megfogni a kezed és azt mondani, hogy megcsinálom helyetted. Viszont, olyan személyek igen is akadnak majd, akik azt mondják, hogy: itt vagyok segítek. Persze csak akkor, ha te is akarod és hagyod. Ehhez viszont elsősorban önmagaddal szemben kell őszintének lenned. El kell ismerned az összes jó és rossz tulajdonságodat ahhoz, hogy az az adott szakértő segíteni tudjon a lelkeden.
Soha nem voltam egy önbizalommal teli lány, sőt.. túl alacsonynak és mindig túl kövérnek tartottam magam ahhoz, hogy szép lehessek. Erre aztán rátett egy lapáttal, hogy hat és 15 éves korom között háromszor költöztem, hogy alsó osztályban kiközösítettek, hogy nem kezdtem el 16 évesen pasizni, hogy különböző okok miatt időnap előtt le kellett válnom a szüleimről és az is, hogy a saját hazám helyett egy számomra sokáig ismeretlen és idegen országban kellett önmagamra lelnem.
Az emberre születése után túl sok kosz rárakodik, amitől aztán sokszor és sokáig nem látja önmagában a jót és a szépet. Aztán, ha szerencséje van és elég erős ahhoz, hogy azt a sok koszt, ami alatt jelen esetben fájdalmat, sérüléseket, rossz emlékeket értek, lemossa magáról – segítséggel vagy anélkül – képes lesz felfedezni önmagát és a benne rejlő kincseket. Szerencsém van, mert nekem sikerült. Ebben a sokáig idegen és ismeretlen országban, amit ma már anyaországként és az otthonomként emlegetek, sikerült megtalálnom az önmagamban rejlő kincseket. Mint utólag kiderült, ezek végtelenül egyszerű dolgok, apróságok, olyan, mint a jó kommunikációs készség, a bátorság, a szabadszájúság és nem utolsó sorban némi tehetség az íráshoz… Aztán elkezdtem hinni abban, hogy ezekkel aztán már lehet idővel valamire vinni. Elkezdtem elhinni azt, hogy lehetek jó abban, amiben felfedeztem a tehetségem. Tudtam, hogy azt viszont soha nem hihetem el, hogy tökéletes vagyok, azonban azt igen, hogy jó vagyok, elég vagyok. Ez persze nem elég ahhoz, hogy biztos legyek abban, hogy mindemellett kellek is majd valakinek… ezért szakértőhöz fordultam. Lassan négy hónapja, hogy két-három hetente egyszer, egy órán át beszélek egy tulajdonképpen számomra idegen, nagyjából ismeretlen előélettel rendelkező emberhez. Ő pedig csak hallgat. Meg visszakérdez és tanácsokat ad arra, hogy hogyan is kellene elfogadni és elhinni azt, hogy márpedig igen is kellek majd valakinek 159 cm magasan és nagyjából hatvan kilósan. (hónapok óta nem mértem magam, szándékosan nem…) És, hogy mindez tényleg segít-e? Hogy tud-e egy idegen olyan tippekkel ellátni, amitől én jobban érzem magam? Amitől elkezdek hinni abban, hogy nem is vagyok csúnya? Igen. Többek között erre is tud. Mert ő valamikor felfedezte és elhitte magáról, hogy ebben jó. A másokon való segítségnyújtásban tehetséges. És most azon dolgozik, hogy nekem segítsen. Hogy elfogadjam önmagam. Hogy el tudjak kezdeni hinni abban, hogy 24 évesen nincs semmi veszve, még akkor sem, ha már az összes barátnőm elkelt, sőt, akad köztük olyan, aki hamarosan már gyereket is szül. Hogy el tudjak kezdeni hinni abban, hogy bizony vannak ám olyan srácok ezen a Földön, akiknek az apró termetem és a világító kék szemeim tetszeni fognak. Hogy nem baj, hogy nem vagyok szőke, meg magas, meg túl hosszú hajú és szép, tiszta arcú, hogy nem hordok szoknyát és magassarkút, hogy nincs mindig kivasalva a hajam, hogy nem követem a legfrissebb divatot, mert a szerelem nem ezen múlik. Nem csak ezen múlik.
És, hogy a hétköznapokban az újságírással elért sikerek kompenzálják-e a hétvégi magányt? Nem. Egyáltalán nem. A kirakatban élni sosem könnyű. De egyszerűen nem tehetek mást, mint, hogy hiszek abban, hogy jó vagyok. Az igazi, pedig jó esetben egyszer csak majd beköszön és elhiteti velem azt is, hogy szép vagyok. Addig pedig? Marad a pszichológus. Mert pszichológushoz járni NEM ciki. Na meg az írás, mert, hogy ugyebár ahhoz aztán úgy tűnik, hogy van némi tehetségem.. még akkor is, ha: a kirakatban élni nem könnyű.
