Orbán Viktor szerint májusra-júniusra szabadulhat fel az ország

Legfeljebb május – júliusig kell várni a koronavírus elleni vakcinára, jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
Meghozták az eredményt azok a pénzbefektetések, amelyet a koronavírus elleni védekezésbe fektettünk – mondta Orbán Viktor, majd hozzátette végleges ítéletet csak akkor mondhatunk, ha már túl vagyunk a járványon, és megvan a megfelelő vakcina. Szerinte a magyar orvosok a legjobbak, itthon hat gyógyszercégnél folynak a kutatások a koronavírus elleni védekezésben, akiket komoly pénzekkel támogat a kormány.

– Mikor legutóbb Brüsszelben jártam, megkérdeztem: mikor lesz vakcina?! Azt a választ kaptam, hogy ez nem lesz hamarabb, mint a következő év első fele. Egyelőre ők sem tudják. Nekünk magyaroknak legalább májusig, de legfeljebb júniusig, júliusáig kell kibírni, hogy megkapjuk a vakcinát – mondta a miniszterelnök.
Forrás: index.hu



