Gasztro

Burkoljuk be a menüt: ma van az élelmezés világnapja

Évente több mint 600 millió adag élelmiszert pazarlunk el a háztartásainkban Magyarországon, ez a mennyiség több mint félmillió ember teljes körű éves élelmezését fedezné – mutat rá a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) kutatása, ez egyszerre jelent gazdasági, jogi és erkölcsi problémát is. A veszteség pénzben kifejezve 170 milliárd, tehát fejenként 18.000 forint.

A VILÁGNAP DIÓHÉJBAN

Akár a Somogyiban ülünk ki egy csendéletre, akár a Tündérkonyhán termelünk, adjuk meg a módját: az ENSZ 1979-ben magyar javaslatra nyilvánította az élelmezés világnapjává október 16-át. Az idén 41. alkalommal megtartott esemény célja, hogy felhívja a figyelmet az éhezés felszámolásának fontosságára, és összefogásra ösztönözzön. A világnap bevezetése óta eltelt időszakban az emberiség jelentős eredményeket tudott elérni az éhínséggel szembeni küzdelemben.

AZ ÉTKEZÉSI KULTÚRA EGYÉNI ÁTALAKÍTÁSÁRA VAN SZÜKSÉG

A szemléletváltozást gyermekkorban lehet leginkább megalapozni, ezért a Nébih az oktatási programjában is kiemelt hangsúlyt fektet az élelmiszerpazarlás megelőzésre: bemutatóórákkal, oktatási kiadványokkal, és videókkal, valamint pedagógusoknak szánt prezentációkkal igyekszik átadni az üzenetet, hogy az élelmiszer valójában mekkora érték. Bár felgyorsuló ritmusunkban sokszor épp arra tudunk időt szakítani, hogy a Kárászon fel, s alá rohanjunk két gyorskajálda között, érdemes kiaknázni az ebédszünet adta lehetőségeket az adag nyugodt elfogyasztására. Az újratöltődés mellett a legjobb konfliktuskezelő esemény pontosan egy közösen elköltött ebéd lehet úgy üzleti, mint családi értelemben is.

Fotó: Speak Nyelviskola

Korábban már írhattunk róla, hogy a NÉBIH felmérése szerint 65 kg élelmiszert dobott ki átlagban egy magyar 2019 – ben, de a környezettudatosabb vásárlásnak köszönhetően javuló tendenciát mutat a pazarlás:

Forrás:vg.hu

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb