Hódmezővásárhelyi Járási Ügyészség
-
Mindenmás
Késsel fenyegette meg egy férfi az ellenőrt, miután menetjegy nélkül utazott a tram-trainen Hódmezővásárhelyen – most vádat emeltek ellene
A Hódmezővásárhelyi Járási Ügyészség vádat emelt azzal a férfival szemben, aki rongált és rátámadt egy jegyvizsgálóra Hódmezővásárhelyen. Mint az ügyészségtől…
-
Mindenmás
Lopott autóval, részegen hajtottak árokba Hódmezővásárhelyen – az autó totálkárosra tört, a járási ügyészség vádat emelt
Vádat emelt a Hódmezővásárhelyi Járási Ügyészség azzal a férfival szemben, aki nyáron Hódmezővásárhelyen részegen elkötött és totálkárosra tört egy autót. …
-
Mindenmás
Napi trash: bepiáltak, majd kifosztotta a saját ismerősét egy nő Csongrád-Csanádban, most letartóztatták
A Hódmezővásárhelyi Járási Ügyészség letartóztatását indítványozta annak a nőnek, aki a május elején fosztotta meg telefonjától ismerősét egy közös italozás…
-
Mindenmás
A padláson termesztették a kábítószert, az ügyészség most vádat emelt ellenük
Vádat emelt a Hódmezővásárhelyi Járási Ügyészség egy férfivel és két nővel szemben, akik a padláson rendeztek be marihuána ültetvényt, jelenleg…
-
Mindenmás
Letartóztatták azt a férfit, aki Hódmezővásárhely melletti tanyáján termesztett füvet
A Hódmezővásárhelyi Járási Ügyészség indítványt tett a nyomozási bíró felé, hogy rendelje el annak a helybeli férfinak a letartóztatását, akit…
-
Mindenmás
Szolgálatot teljesítő rendőröket és katonát gyalázott egy férfi Hódmezővásárhelyen
A Hódmezővásárhelyi Járási Ügyészség vádat emelt azzal a férfival szemben, aki tavaly december végén becsmérelte a vele szemben intézkedő rendőröket.…
-
Mindenmás
Ököllel támadt egy járókelőre Hódmezővásárhelyen egy férfi, fejbe rúgta, majd meg is taposta
A Hódmezővásárhelyi Járási Ügyészség letartóztatását indítványozta annak a helybeli férfinak, aki a múlt héten két emberre is rátámadt Hódmezővásárhelyen. ÖKÖLLEL…
-
Mindenmás
Öröm a vendég a háznál: egy ismerőse lakásán tört – zúzott egy hódmezővásárhelyi fiatal
A Hódmezővásárhelyi Járási Ügyészség vádat emelt azzal a fiatal helybeli férfival szemben, aki tavaly Hódmezővásárhelyen egy magánlakásban, valamint közterületen is…







