viharkár
-
Kikapcs
Jótékonysági koncertet ad Szegeden Mága Zoltán! A Hódmezővásárhely-Ótemplomi Református Egyházközségnek segítene, ugyanis a júliusi pusztító vihar megrongálta a templomot és az iskolaépületeket
A Liszt Ferenc és Prima Primissima-díjas, jótékonysági fellépéseiről ismert világhírű hegedűművész, Mága Zoltán a hódmezővásárhelyi Református Ótemplom és az egyházközség…
-
Szegedi Arcok
Le a kalappal: összefogással pikk-pakk rendbe tették az Erdélyi teret Újszegeden
Mint megírtuk, megpróbálják rendbe tenni Erdélyi teret és a Gergő Ligetet is Szegeden, ugyanis a hétfői vihar ezeket a területeken…
-
Közélet
Reagált Mórahalom önkormányzata, miért nem tudnak segíteni a hétvégi viharban megsérült településükhöz tartozó tanya lakójának
Több ház is lakhatatlanná vált szombat éjszaka folyamán a Dunától keletre átvonult viharzóna okozta károk miatt. Mint korábban megírtuk, a…
-
Mindenmás
Szinte kiszakított egy fát a földből a tegnapi erős szél: még most is takarítják az egyik játszóteret (fotók)
A Horthy úszóháznál lévő játszótérre rádőlt egy fa, kicsavarta az erős szél tegnap. Még most is tart a romok eltakarítása,…
-
Mindenmás
Volt dolguk a szegedi tűzoltóknak tegnap: 105 segélyhívást kaptak a pusztító vihar miatt
Tombolt a vihar tegnap Szegeden, hatalmas pusztításokat végzett a városban. Kidőlt fák, leszakadt ágak látványa sokkolta a szegedieket. Bőven akadt…
-
Mindenmás
Rongált az erős szél Szegeden: egy panel oldaláról tépett le egy plakátot (frissítve)
A József Attila sugárút egyik panelházának oldaláról tépett le egy óriásplakátot az erős szél. Az eset vasárnap hajnalban kezdődött, reggelre…
-
Mindenmás
Csupán az egyik távközlési szolgáltató kábele tart meg egy a pénteki szélviharban kicsavart fát Szentmihályon, a lakók aggódnak, hogy valakire rázuhanhat
Szeged-Szentmihályon, a Móricz Zsigmond utca elesett, a pénteki szélvihar ugyanis kicsavart egy hatalmas fát, amit jelenleg csak az egyik távközlési…
-
Közélet
238 kárbejelentés érkezett: rendkívüli támogatást ad Hódmezővásárhely a viharkárosultaknak
Letarolta a vihar Hódmezővásárhelyet, fák és oszlopok dőltek ki – írtuk meg szombaton, miután átszántott vármegyénken a zivatar. Mint kiderült,…







