238 kárbejelentés érkezett: rendkívüli támogatást ad Hódmezővásárhely a viharkárosultaknak

Letarolta a vihar Hódmezővásárhelyet, fák és oszlopok dőltek ki – írtuk meg szombaton, miután átszántott vármegyénken a zivatar. Mint kiderült, most rendkívüli támogatást ad Hódmezővásárhely a viharkárosultaknak.
Szombaton délután, 16:30 körül megérkezett a vihar Csongrád-Csanád vármegyébe, erős széllel, villámlással és dörgéssel. A vihar Vásárhelyet is letarolta, több fa és oszlop kidőlt a városban, autókat rongáltak meg a leszakadó ágak.
5 MILLIÓS ALAPOT HOZNAK LÉTRE
Márki-Zay Péter polgármester a történtekkel kapcsolatban elmondta, összesen 238 kárbejelentés érkezett a katasztrófavédelemhez, 18 csapattal dolgoztak a város különböző helyein és az áramszolgáltató is hasonlóan nagy erőket mozgósított. Bejelentette, hogy egy 5 millió forintos rendkívüli eseti viharkár alapot hoznak létre és a bejelentett károk után, – ahol a biztosítás nem fedezi és az illető anyagi lehetőségei nem teszik lehetővé a talpraállást, – kaphatnak támogatást a város költségvetéséből – írja a Hódpress. A polgármester hozzátette, hogy nem a beteg fákat csavarta ki a szél most, így a korábbi jelzések alapján hiába vágták volna ki a fákat, nem előzhették volna meg a bajt. Most azonban az idősebb, nagyobb, veszélyes helyen lévő fákat átvizsgáltatják, 2 millió forint értékben rendelnek meg műszeres vizsgálatot.
Láttál valamit, amely izgalmas, érdekes vagy hasznos lehet a Szeged365 Family többi tagja számára is? Töltsd le a vadonatúj applikációnkat, küldj fotót és légy a tudósítónk!
App Store: https://apple.co/3ZdLaYm
Google Play: https://bit.ly/3LSOTHJ
Kövess a Szeged365 TikTok, Facebook és Instagram oldalakon is!
Köszönjük, hogy a virtuális családtagunk vagy!
Fotók: HMVHELY CAR LIFE FB.