Szegedi Arcok

Szegediek a világ körül: A Szegedi AK egykori csapatkapitánya és edzője Németországból tudósít

Egy igazán sportos család hoz ma este friss infókat a Szeged365.hu olvasóinak Németországból és az ottani karantén állapotról. Szalai Ágnes a St. Mihály női futball csapat csapatkapitánya volt, férje Cserenkó Szabolcs pedig a csapat edzőjeként tevékenykedett, valamint a balástyai csapat edzője is volt. Két kislányukkal élnek Németországban pár éve, ahol a sport ugyanolyan fontos szerepet játszik az életükben, mint itthon. A járvány azonban most ezt is akadályozza.

Ági és Szabi, szegedi pályafutásuk idején

Március 29. és árprilis 12. közötti időt itthon tervezték tölteni a családdal Magyarországon, azonban sajnos a koronavírus okozta járvány közbelépett. Ahogy Ági mesélte, az ottani mérkőzéseket három hete lefújták, április 17-ig minden meccs törölve lett. Ezek után pedig az edzéseket is törölték. Számukra nyilván ez hiányzik a legjobban, valamint az uszodába járás a gyerekekkel.

Utána jártunk, mik a pontos számok most Németországban. Jelenleg 84.794 fertőzött van, 1107 ember lett halálos áldozata a betegségnek.

Neuenstein, ahol Ágiék élnek

Németországban is szinte ugyanazok a korlátozások, mint itthon : az iskolák, játszóterek bezártak. A boltokba járást viszont nem korlátozták, sem napszakot, sem életkort tekintve. Az emberek a kijárási korlátozás előtt is fegyelmezettek voltak, nem változott semmi a szigorításokkal, mindenki komolyan vette az elejétől a helyzetet. Az élelmiszer ellátás sem csökkent, mindent lehet kapni, nem szenvednek hiányt – mesélte a labdarúgó.

Ági arról is mesél, hogy a gyerekekkel muszáj kimenniük a szabadba, viszont segítség a nagy udvar, valamint, egy dologra biztosan nagyon jó még a karantén: legalább apa otthon van velük.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb