Közélet

Matolcsy György is gazdaságvédelmi bejelentéseket tett: 3000 milliárd forinttal száll be az MNB

3000 milliárd forint értékben száll be a jegybank a gazdaságvédelembe, ezt jelentette be Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke kedd délután. Részleteket is elárult a bejelentés során.

Palkovics László a kormány, Matolcsy György a Magyar Nemzeti Bank nevében ismertetette gazdaságvédelmi terveit kedd délután. Visszajön a Növekedési Hitelprogram NHP Hajrá néven (plusz ezermilliárdos kerettel), több különböző célra, hosszabb futamidőre és nagyobb összegekben lesz elérhető, a bankok pedig kamattámogatást kapnak hozzá, hogy még olcsóbban tudják adni.

Szimmetrikussá tették a kamatfolyosót, ami kamatemeléssel ér fel: a múlt héten bevezetett egyhetes fedezett eszköz kamata a kamatfolyosón belül eltérhet az alapkamattól felfelé vagy lefelé is.

Változik a Növekedési Kötvényprogram is, 20 milliárd forint helyett 50 milliárdért jegyezhet kötvényt az MNB a részt vevő cégektől, valamint jön a minősített fogyasztóbarát személyi hitel is. Mindezek mellett eszközvásárlási programot indítanak: a másodlagos piacon állampapírt, valamint jelzáloglevelet vesz az MNB a jövőben.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb