Mindenmás

Felismered Szegedet ezekben a klipekben? Szinte biztosan

Szegeden nem csak filmeket, hanem számos videóklipet is forgattak már. Mi most megpróbálunk néhányat összegyűjteni, olyan zenekaroktól, akiknek vagy nincs köze Szegedhez, vagy ismertségben jóval túlnőttek Szegeden. Van közte egy olyan is, ami szerintem himnusza is lehetne a városnak.

Az előző részben bemutattunk néhány Szegedhez köthető magyar nagyjátékfilmet. azaz olyan filmeket, amit részben, olykor nagyobb részben Szegeden forgattak:

Most pedig jöjjön néhány erősen Szegedhez kötzhető videóklip. A lista szubjektív és bizonyára nem teljes, szóval kiegészítésben számítok a te segítségedre is:

Az egyik leghíresebb, Szegedről elindult, és lényegileg végig szegedinek is megmaradt zenekar a Nyers volt, 1989-es megalakulásuktól egészen 2005-ös feloszulásukig. Így aztán több olyan videóklipjüket is lehetne mutatni, amelyben feltűnik Szeged 1-1 ikónikus helyszíne. Ilyen például a Már látható ami a lényegI, aminek egy része a régi Rock Klubban, egy másik része pedig a még felújítás előtt álló Anna fürdőben játszódik. Nem tudom, ajánló vagy figyelmeztetés-e inkább, de képben és hangban némileg erotikus tartalom következik:

Egy fokkal talán ismertebb klipje Czutor Zoliéknak, azaz a Nyersnek a Méreg nélkül. Nem is kell annyira szemfülesnek lennünk, hogy felfedezzük a Dóm teret, a Móra Ferenc Múzeumot és a régi JATE Klubot. A Nyers zenéivel egyébként is 90-es évekbeli szegedi időutazáson vehetünk részt.

A következő zenekar olyan értelemben kilóg a sorból, hogy bár sokfele megfordultak, a széles közönség talán kevésbé ismeri őket. Pedig a Ska egy nagyon vidám és ritmusos műfaj, a 2008-ban alakult SKAtch pedig egy kiváló szegedi képviselője volt ennek a műfajnak. Az együttes sajnos már nem létezik, de Szeged című dalok ebből a felsorolásból nem maradhat ki, még akkor sem, ha inkább a téma a szegedi, bár vannak vágóképek az azóta már megszűnt Rongykocsmából. Igaz, hogy a dal szövege és témája ném kortalan, inkább egyetemista, de nálam akkor is ez Szeged himnusza, pedig már túl vagyok az egyetemi éveken:

Aki egyébként szeretné így utólag a fiúkat egy kicsit megismerni, érdemes, annak ajánlom M. Nyilas Linda még 2013-ban készült vizsgafilmjét a fiúkról. Utólag is rajongóvá válhat az ember:

Szintén engedj meg nekem egy kis szubjektivitást. A következő drum and bass (DnB) szám széles körben bizonyára nem ismert. Művésznevükön Gork feat. LooSeR, Kulinyi száma a Vision of the missing bear. A klip több mint 10 éves, és ahogy utaltam rá, rétegszám. Viszont nagyon sok helyen jártak Szegeden. Hány helyszínt ismersz fel? Személyes érintettségem annyi, hogy az alkotók közül többet is van szerencsém ismerni, beleértve az operatőröket. De ismétlem, nem ezért került erre a listára. Jó számolgatást az ismert helyszínekben:

Most pedig jöjjenek azok a bandák, akik nem Szegedről indultak, csak itt is forgattak. Talán a leghíresebb közülük a Kispál és a Borz. Természetes, hogy felléptek a SZIN-en, és ha már itt voltak, forgattak egy klipet. Jó a zene, nekem a klip eléggé ötletszegény. Azért nézzétek meg. A Lapos, a Szent György tér vagy természetesen a SZIN is feltűnik a klipben.

Felmerült annak idején, hogy ez lehetne a SZIN klipje. De nem ez lett. Arra a Magna Cum Laude együttest kérték fel. Tulajdonképpen teremtettek egy olyan számot, amiről tényleg mindenkinek a fesztivál jut eszébe. A szám sikere pedig azóta is töretlen a Szegedi Ifjúsági Napok közeledtével. A célját tehát elérte:

Te hány klipet tudsz még mondani, amiben Szeged szerepel? Várjuk a te felsorolásodat!

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb