Kikapcs

Karantén programajánló, szombat estére: Dance of Youth, Stebinszky, Sugarloaf – vasárnap szegedi karantén Flashmob!

Többféle stílusban bulizhatunk DJ-k zenéire szombaton este, ha már a szórakozóhelyek zárva tartanak. De tudunk Sugarloaf koncertet is hallgatni, sőt, sőt, otthonunkban bulizhatjuk végig Sterbinszky egy újabb kanapé-szettjét is.

Ahogy arról korábban írtunk, a szegedi kezdeményezésű CityRocks Hungary szervezésében vasárnap este 200 zenész fogja egyszerre, otthonról letolni a Queen – féle Show must go on című örök klasszikusát! Az ország legnagyobb zenei home flashmob-ja, egyenesen Szegedről:

Dance of Youth címmel és az ő oldalukon tudnak bulizni azok, akik szeretik a New Wave, a Post Punk vagy éppen a Szinti-pop slágereket. Sejthető, hogy a nosztaligázni vágyók is jót szórakozhatnak a 20 órakor kezdődő dj-szetteken keresztül. A program előreláthatóan hajnal 1-ig tart. Online térben nem tudom, jelent-e valami pluszt a kifulladásig:

A Maradj Otthon Fesztivál keretlében szintén 20 órától Sugarloaf koncert lesz hallható. Ha már ezzel az igével fejeztem be a mondatomat, én elég rég nem hallottam róluk, azt hittem, már nem léteznek, de kiderült, hogy ennél nagyobbat nem is tévedhettem volna. Érdemes meghallgatni őket a fiataloknak, meg azoknak is, akik akkor voltak huszonévesek (a 2000-2010-es években), amikor én magam:

Hamarosan, 18 órától Dj. Sterbinszky ad élő dj szettet. Már kérdezi is, ki milyen dalt szeretne hallani az este folyamán. A műfaj és Sterbinszky szerelmesinek érdemes tehát ellátogatni az oldalára:

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb