Szegedi Arcok

Czutor Zoli azt üzeni a szegedieknek: szeressék egymást, most különösen szeressék (videó)

Néhány napja Czutor Zoli és Majka vitájától harsogott az egész magyar sajtó. A koronavírus-járvány okozta káoszról és annak rendeletekbe, korlátozásokba és törvénymódosításokba foglalt következményeiről szinte mindenkinek megvan a maga véleménye, a bátrabbak pedig közzé is teszik azt. Csak nem mindig a megfelelő módon és keretek között – állítja a szegedi születésű zenész.

Fotó: velvet.hu

A sokak által ismert és közkedvelt közszereplők egy Facebook poszt alatt kaptak össze. Majka mindenfélének lehordta Czutor Zolit, aki a kijárási korlátozások által meghatározott időben és módon kivitte gyermekeit a szabadba.

Majka hivatalos Facebook oldala

Az ötgyermekes édesapa a Szeged365-nek elmondta: egyre inkább elege van abból, hogy akadnak olyan, hozzá hasonló közszereplők, akik nem félnek a meglévő, és véleménye szerint megfelelő intézkedések mellé egyéb, badarságokat kreálni. Úgy véli, semmi szükség a további pánikkeltésre. Véleménye szerint azoknak az ismert embereknek, akik nem szakértőként vesznek részt a koronavírus-járvány megfékezése érdekében indított kampányokban, nincs joguk újabb és újabb intézkedéseket hozni és számonkérni sem. (még ha azt virtuálisan is teszik)

Fontosnak tartod, hogy kiállj, és egy-egy ilyen és ehhez hasonló témában elmondd a véleményed?

Igen, de csak abban az esetben, ha az a téma tényleg fontos és nekem tényleg van arról érdemi véleményem. Általában morális kérdésekben foglalok állást. Olyanokban, amelyek engem is érzékenyen érintenek. Persze akadnak, akik erre azt mondják, hogy politizálok, de ez nem így van. Én ezt csak és kizárólag azért csinálom, mert tudom, hogy vannak olyan hozzám hasonló gondolkodásúak, akik nem tudják vagy nem merik azt megtenni, hogy felszólalnak, megszólalnak egy-egy ügyben. Tehát a cél, hogy ezekben az emberekben tartsam a lelket.

fulesbagoly.blog.hu

Milyen hatást gyakorolt a koronavírus a hivatásodra és a családodra?

A hivatásomat jelenleg én sem, mint minden más, művészvilágban tevékenykedő sem tudja gyakorolni, és azt gondolom, hogy ez egészen őszig így lesz. A rendkívüli helyzet kihirdetése óta a feleségem és én is próbálunk a hétköznapokban úgy helyt állni, hogy a gyermekeink szükségletei ki legyenek elégítve. Így aztán gyakran megesik, hogy egyszerre vagyunk szülők, barátok, konyhás nénik, óvó és tanítónők, zenetanárok és edzők. Mindezt egy belvárosi lakásban próbáljuk kivitelezni, Budapest szívében. A legnagyobb kihívást azt hiszem, most ez jelenti, illetve a monotonitás, amit ez az egész egyébként mindenki mástól is követel.

Czutor Zoltán hivatalos Facebook oldala

Mit gondolsz, meddig tart majd ez az egész?

Sok, Facebookon demagóg módon dobálózó ember azt hiszi, hogyha tényleg mindenki otthon marad, akkor a koronavírus-járvány majd gyorsabban lecseng. Véleményem szerint ez ostobaság. Hiszen ezzel csak lassítjuk mindezt, és megóvjuk az egészségügyet és az ott dolgozókat attól, hogy rájuk szakadjon még több, már egyébként is meglévő teher. Az otthon maradás lényege nyilván az időben való elhúzás. Azt gondolom, hogy kijárási korlátozások legalább még egy, másfél hónapig biztosan kitartanak majd. De az is lehet, hogy az embereknek egy, két hét vagy hónap múlva elegük lesz, feladják a harcot, és akkor azt mondják, hogy elég volt, nem akarom, le az utcára, ki a térre, senki sem lökhet félre, ahogyan a Tankcsapdás kollégám is megénekelte annak idején.

Véleményed szerint okkal történik mindaz, ami most a világgal történik?

Mivel mindent lehetségesnek tartok, így ezzel kapcsolatosan is azt gondolom, hogy igen. Egy pofon már kijárt az emberiségnek. Biztosan nem véletlen, hogy ez ránk szabadult. Sőt, nagyon sok a furcsa, tisztázatlan kérdés is.

És végül mit üzennél a szegedieknek?

Azt, hogy szeressék egymást, most különösen szeressék és támogassák egymást. Mindenki vigyázzon magára, de senki ne legyen önkéntes rendőr, meg önjelölt házmester és gondnok. Legyenek elnézőbbek és türelmesebbek egymással. És nem utolsósorban pedig ne piszkálják egymást azért, ha valaki közülük úgy dönt, kimegy egy kicsit a gyerekeivel a szabadba.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb