Közélet

Mától újra lehet ingázni a magyar-szerb határon

Reggel 6 óta a határ másik oldalán dolgozó vagy földet művelő magyar és szerb állampolgárok átjárhatnak a röszkei, a tompai és a hercegszántói átkelőn, jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Facebookon.

Idézzük a miniszter posztját:

“A világjárvány miatt Szerbia a közelmúltban rendkívül szigorú korlátozó intézkedéseket vezetett be, amelyek nyomán teljesen megtiltották a személyforgalmat az ország határain. Ez természetesen érinti a szerb-magyar határt is.

Bányai Gábor országgyűlési képviselő és Zsigó Róbert képviselőtársam azzal kerestek meg, hogy számos, a határ közelében élő magyarországi és vajdasági magyarnak, valamint a térségben működő vállalkozásoknak mindez komoly nehézségeket okoz, hiszen azok sem tudtak eddig átkelni, akiknek a munkahelyük a határ másik oldalán van.

forrás: Szíjjártó Péter, FB

Képviselőtársaim kérése alapján megbeszéléseket folytattam a szerb belügyminiszterrel, Nebojsa Stefanoviccsal és az európai integrációs miniszterrel, Jadranka Joksimoviccsal, melyek során sikerült megállapodnunk abban, hogy három határátkelőhelyen lehetővé tesszük az ingázást a magyar és a szerb állampolgárok számára.

Így ma reggel 6 órától a határ másik oldalán dolgozó vagy földet művelő magyar és szerb állampolgárok átjárhatnak a röszkei, a tompai és a hercegszántói átkelőn.”


Rengeteg Szeged365.hu olvasó jelezte felénk: ő Szegeden van, a családja vagy barátai pedig a Vajdaságban, a legutóbbi kijárási tilalom kis időre családokat szakított szét. Rájuk gondoltunk, amikor megkerestünk szegedi kötődésű, vajdasági magyarokat, hogy tudósítsanak az olvasóinknak az ottani helyzetről. A múlt hétvégi (gyakran szívszorító) anyagokat itt és itt tudod elolvasni, nomeg itt:

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb