Közélet

Szeged365 a világ körül: jó hírek Olaszországból és Spanyolországból; de semmi bizonyíték az immunitásra

Olaszországban tervezik az élet újrakezdését májusban, Spanyoloszágban csökken a napi elhunytak száma, de azért messze még a vírus feletti győzelem. Egyelőre nem bizonyított, hogy a koronavírus fertőzés később immunissá tenné az embert, mint ahogy egy hongkongi kutató is óvatosságra int. Nézzük, mi történt ma Szeged és az ország határain túl.

Az olasz múzeumok és régészeti parkok újranyitása, a strandok és hegyi kirándulóhelyek biztonságossá tétele, a templomok és a temetők újbóli megnyitása, valamint a szájmaszk használatának kötelezővé tétele is szerepel a római kormány májustól tervezett “újraindulási” tervezetében, amelynek újabb részleteit az olasz sajtó közölte szombaton. Ezt a II. világháború utáni újjászületéshez hasonlította Sergio Mattarella államfő.

fotó: CNBC

A kormány szombatra ígérte a végleges forgatókönyv bemutatását, amely azonban jövő hét elejére csúszott, miután néhány vitás kérdés még megoldásra vár. Hétfőtől a gépgyártás indul újra, május 4-én pedig a kézműves ágazat és az építkezések, így az újraindulás igazi dátuma május 18. lesz, amikor beindulhat a kereskedelem és a vendéglátás is, írja az MTI.

fotó: pixabay

Spanyolországban az elmúlt napon 378-an veszítették életüket az új típusú koronavírus-fertőzés következtében, annak ellenére, hogy a járvány terjedése továbbra is lassul – jelentette a spanyol egészségügyi minisztérium szombaton. A szaktárca tájékoztatása szerint ezzel már két egymást követő napon 400 alá csökkent a halálos áldozatok száma, pénteken 367-en, csütörtökön még 440-en hunytak el.

A barcelonai diadalív (fotó: pixabay)

Ezzel párhuzamosan azonban rettentő óvatosságra intett a német Der Spiegelnek adott interjújában Gabriel Leung, a Honkongi Egyetem vezető járványkutatója, aki szerint katasztrófához vezethet a túlzottan elhamarkodott európai újranyitás, írja az index.hu. Leung szerint a komolyabb enyhítés csak akkor lehetséges, ha egy koronavírusos beteg már kevesebb, mint egy újabb embernek adja tovább (átlagban) a fertőzést.

Gabriel Leung (fotó: AFP)

Egyelőre nincs arra vonatkozó bizonyíték, hogy a koronavírus-fertőzésből felépült beteg olyan antitesteket termel a szervezetében, amelyek megakadályozzák a fertőzés megismétlődését – ezt a megállapítást tette közzé az Egészségügyi Világszervezet.

A bejelentést azok után tette közzé, hogy egyes kormányok fontolóra vették az úgynevezett „immunis útlevelek” vagy „kockázatmentes igazolványok” kiadását. Ezek az okmányok arra jogosítanák fel tulajdonosát, hogy például munkába járjon – azt feltételezve, hogy az illető nem fertőződhet meg újra. Az Egészségügyi Világszervezet szerint a természetes fertőzésre az emberi szervezet több lépcsőben reagál 1-2 hét alatt, ám a világszervezet szerint április 24-ig bezárólag azonban egyetlen kutatás vagy tanulmány sem igazolta, hogy az antitestek jelenléte meghiúsította volna a második fertőzés kialakulását, írja az Euronews.

Laboratóriumi vizsgálatok Texasban, USA (fotó: AP)

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb