Közélet

Folyamatosan nő a kórházban ápolt, koronavírussal fertőzöttek száma

Fokozatosan növekszik a kórházban ápolt, koronavírussal fertőzöttek száma, jelentette be ma délelőtt Müller Cecília, országos tisztifőorvos asszony.

A tisztifőorvos elmondta, hogy az elhunytak közül, akik száma a legutolsó adatok szerint 280 fő, 261 beteg hatvan év feletti volt. Vagyis ez tisztán és jól mutatja, hogy az idősek azok, akik ki vannak téve a koronavírus-járvány veszélyének.

Kiemelte, hogy rendkívül fontos a védőeszközök megfelelő módú használata, és beszámolt arról is, hogy megkapta a vérplazma terápiát az első magyar beteg. Tudatta: a veseelégtelenségben szenvedő illető egy háromnapos terápián van túl, állapota “reményt keltő”, azonban időre van szükség, hogy kiderüljön: mennyire eredményes a kezelés.

Illusztráció

Elmondta, hogy eddig 25 idősotthonban jelent meg a fertőzés, mind a három helyen nagyon különböző mértékben. Vannak nagyobb otthonok, több fertőzöttel, és van olyan is, ahol csupán csak egy-egy fertőzött van. Eddig a 25 idősotthonban összesen 64-en hunytak el koronavírussal összefüggésben.

Mint megtudhattuk, nyilvántartanak három olyan hajléktalanszállót is, ahol vannak igazolt pozitív esetek. Az eljárás ezeken a helyeken is ugyanaz, mint minden más esetben – tette hozzá, tehát elkezdődött a kontaktkutatás és a szűrés is.

Illusztráció

Müller Cecília arra, hogy hány egészségügyi dolgozó fertőződött meg, azt válaszolta: az összes fertőzött 13 százaléka egészségügyi dolgozó, és ez az arány megegyezik a nemzetközivel. Hozzátette: sokan már felgyógyultak a betegségből, és nem jelentkezett mindenkinél tünet.

A tisztifőorvos a a maszkok milyenségéről, azok helyes viseléséről és a higiéniai szabályokról újfent így nyilatkozott:

Forrás: koronavirus.gov.hu

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb