Sport

Szegeden lehet teniszezni, Európa nagy részén nem

Az Európai Tenisz Szövetségnek ötven tagországa van, ezek közül – a legfrissebb összegzés alapján – tizenháromban lehet, az előírásokat betartva teniszezni. Szegeden is több pálya nyitva van.

forrás: www.tenniseurope.org

A három nagy teniszversenyeket szervező szervezet (ITF, WTA, ATP) össszehangoltan és hirtelen fújta le világszerte a tornákat még márciusban, azóta versenyszerűen nem is játszák a “fehér sportot”. Ez az együttműködés a szervezetek között egyébként ritka, talán ezért is merült fel többekben, hogy egyesíteni kellene legalább a férfi (ATP) és a női (WTA) profi szervezetet. Erről a Szeged365.hu-n is írtunk.

Az olyan szabadidős sportolás, amelyben nem kerülnek közvetlen kapcsolatba az emberek, szigorú feltételek mellett hazánkban is folyamatosan engedélyezett, így a tenisz gyakorlásáról elvileg nem kellett lemondania senkinek Szegeden sem. Erről Hajnal Istvánt, a Hajnal Tenisz Klub vezetőjét kérdeztük.

István:” Szegeden több pálya is nyitva van, az előírásokat betartva. Szabadban húsz méterre egymástól, egy ütős sportot űzni, ami köztudottan jól levezeti a feszültséget, a jelenlegi helyzetben különösen felemelő érzés. Az embereknek szükségük van a mozgásra és a tenisz az a sport, ahol maximálisan be lehet tartani az előírásokat.

Versenyeket persze jó darabig nem rendeznek még. Szintén az európai szövetség közleménye szerint, 2020 július 13-ig biztosan nem lesznek profi tornák. Hogy a mozgásra tényleg nagy az igény sportos városunkban, azt a napokban készített fotóriportunk bizonyítja.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb