- Hirdetés -
Szegedi Arcok

Siket Gábor: a szegediek szeretik a jó bort és tudatosan választják meg azt

A szegediek szeretik a jó bort és tudatosan választják meg azt – állítja a szegedi Kontyos Borház tulajdonosa, Siket Gábor, akit az elmaradó májusi Szegedi Borfesztivál kapcsán faggattunk, arról hogy hogyan hat mindez a helyi és környékbéli borászokra, emellett rákérdeztünk arra is, hogy mekkora borfogyasztó Szeged népe és, hogy mi jellemzi az Alföldet a borkészítés szempontjából.


- Hirdetés -

A Szeged365 kedden elsőként adott hírt arról, hogy 2020-ban a koronavírus-járvány terjedésének megfékezése érdekében elmarad májusban a Szegedi Borfesztivált és a Szeged Napja Ünnepségsorozat keretében megrendezni kívánt események sokasága. Majd ezután arról is beszámoltunk, hogy az ezt megelőző majális sem lesz megtartva. Akkor azt a kérdést jártuk körbe, hogy hogyan hat ez a rendszerint kitelepülő, szegedi kisvállalkozókra. Ezúttal pedig azt firtatjuk, hogy hogyan hat a világjárvány a magyar gazdaság egyik mozgatórugójára, a borászokra.


- Hirdetés -

Mikor és milyen apropó kapcsán kezdtél el először borral foglalkozni?

2010-ben vettem át Klárafalván édesapámtól a gyümölcs borászatot. A tevékenység arra az alapötletre épült, hogy prémium gyümölcsökből, – mint például málnából, eperből vagy meggyből – hagyományos borászati eljárásokkal, különleges minőségű gyümölcsborokat készítsünk. A lehetőségein adottak voltak, mivel a Dél-Alföld legnaposabb részén rendszerint kiváló minőségű gyümölcsök teremnek, amelyek feldolgozása által mi magunk is prémium minőségű gyümölcsborokat tudunk előállítani.

Fotó: Siket Gábor

Véleményed és tapasztalataid szerint a városban élők mekkora borfogyasztók?

Az elmúlt egy évtized tapasztalataira alapozván elmondhatom, hogy a szegediek kedvelik a jó bort és egyben tudatosan választják meg azt. Ehhez minden bizonnyal hozzásegít az is, hogy hosszú éve immár annak, hogy a városban rendezik meg az ország legnagyobb borfesztiváljait, ahol Magyarország szinte összes borkészítmények kínálatra kerül. Az eladásra szánt nedük megismerése, megkóstolása, későbbi fogyasztása pedig idővel megerősített bennünket, szegedieket abban, hogy jelenleg országos viszonylatban sem állunk rosszul a borfogyasztás tekintetében.

Kontyos Borház Facebook oldala

Mi jellemzi az Alföldet a termelés és borkészítés szempontjából? (annak ellenére, hogy nem egy klasszikus bortermelő vidékről beszélünk)

Az Alföldön leginkább könnyű fehérborok és rosé borok előállítására alkalmas szőlőfajták teremnek, jó mennyiségben és minőségben. Az alföldi borászok időben rájöttek, hogy milyen borászati eljárásokat kell alkalmazni, hogy üde, illatos bort tudjanak készíteni, a vásárlói szokásokhoz igazodva. A jelenlegi trendeket követik, finom reduktív borokat készítenek, elérhető áron. Azt gondolom, hogy az alföldi borkészítés egy cseppet sincs lemaradva a többi borvidékhez képest, sőt felveszi a versenyt velük, én pedig ezeket a borokat bátran ajánlom mindenkinek.

Kontyos Borház Facebook oldala

És végül, hogyan hat idén a koronavírus-járvány a borászokra, rátok vállalkozókra annak értelmében, hogy elmarad egy csomó olyan esemény, ami számotokra értékesítés szempontjából fontos lenne?

Az adott helyzet mindenkit próbára tesz, ám a borászatokra kiemelten rosszul hat. Először is, mert elmaradt a nagy, húsvéti borfogyasztás, a vendéglátás, amely eladott értékekből a borászok fedezni kívánták a 2020-as szőlőművelést. Ezt aztán tovább súlyosbítja, hogy a 2019-es tételek a tartályban maradtak, nem kerültek eladásra, vagyis nincs hely a következő évi borkészletnek. A friss, könnyű fehér vagy rosé bornak pedig nem tesz jót, ha több évig nem tudják értékesíteni, a vörösboroknak viszont kedvezhet a hosszabb érési folyamat. A mi esetünk is hasonló, annyi különbséggel, hogy májusban megérkezik a friss földieper, ami azzal jár, hogy most kell előre megfinanszírozni a következő évi eperbor termelést. A rendezvények elmaradásra azonban jelentős bevételkiesést eredményez, ami a tartalékaink felélésére kényszerít bennünket és az előállítást is. A munka viszont kijelenthetem: nem állt meg! Készülünk az újraindításra, hogy továbbra is a lehető legjobbat tudjuk nyújtani vásárlóink számára. A borászatunk minden olyan intézkedést elvégzett, ami az adott helyzethez alkalmazkodik. Az elmaradt események után érdeklődőket pedig különböző, borfesztivál csomagokkal próbáljuk kárpótolni. A csomagok tartalmát weboldalunkon tekintheti meg minden kedves borfogyasztó, amit házhoz szállítással kínálunk eladásra. Az viszont kétségtelen, hogy a legjobb mégis csak az lesz, ha majd együtt koccinthatunk velük egy-egy fesztivál vagy egy nagyobb kaliberű esemény keretében, egy jó pohár Kontyos bor mellett.

Kontyos Borház Facebook oldala


- Hirdetés -
- Hirdetés - - Hirdetés -

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb