Blog

Szeged fesztiválok nélkül, mint szegedi lányok mosoly nélkül!

Semelyik sem az igazi. Szeged egy fesztivál város! 🔝💯

Mondom ezt fesztiválszervezőként, közel száz fesztivállal a hátam mögött, és ennek többszörösét, mint “fogyasztó” is élveztem már igen fiatal koromban is. A SZIN-ről még szüleim meséltek, hogy bizony 50 évvel ezelőtt is mindenhonnan jöttek Szegedre a fiatalok, a Stefánián csak úgy letelepedtek, és szólt az IFA platóról a zene. Ők jól érezték magukat, az idősek pedig rosszalóan nézték őket…van ami nem változik. 😎 Így lett a SZIN Magyarország első fesztiválja! A fesztiválokat is mi szegediek kezdtük el az országban elsőként! 🤩✌

Minden évben őrületes utcabállal, tüzijátékkal és pezsgőlocsolással kezdünk Szegeden. 4 éven keresztül volt szerencsém dagadó, büszke mellkassal színpadon több ezer emberrel együtt elénekelni a Hímnuszt, és Magyarország legszerethetőbb városában átünnepelni magunkat a következő évbe. 👠‼ Mennyit fagyoskodtunk az “SZVP kollégákkal” a sátorban, hogy majd amikor eljön az idő, több ezer szegedivel együtt locsoljuk a pezsgőt, énekeljünk és csodáljuk meg a városháza feletti színes égboltot.

Bevallom őszintén nem emlékszem, hogy az SZVP kollégái közül kinek jutott eszébe, hogy februárban kellene egy nagy télűző, gondűző fesztivál. Arra már emlékszem, hogy Németh István igazagtó úr azt mondta az “ÖregHölgy” lábához kell szerveznünk, mert annyira szép az a tér, és körben a régió kézművesei is be tudnak mutatkozni. Nagyon tetszett az ötlet, hogy a kiszebábra már hetekkel korábban fel lehet tűzni a bajunkat, bánatunkat, amit jól elégetünk. A cetliket mindig elolvastam és azt gondoltam, tuti mindenki a szegénységet égeti majd el…kellemesen csalódtam. 💝 Szeged szolidáris város itt is megmutatkozott, mert bár sokan a NAV-al, anyóssal akartak ilyen népies módon leszámolni, azért a legtöbb cetli mások betegségének elmúlásáról, barát vagy testvér szerelmi bánatáról szólt. Jó érzés volt olvasni, és titkon remélni, hogy tényleg sikerül a sok rosszat elégetni a banyával együtt. Már az első rendezvényen annyi család jelent meg az “ÖregHölgy” lábánál, hogy láttuk gyorsan belakja az egész teret ez a fesztivál is.

A banyaégés 🔥 után mindig rendeltetésszerűen meg is érkezett a tavasz. Itt éreztük Kisházi Sándorral együtt, hogy kellene egy igazán trendi fesztivál. Ilyenek vagyunk Sanyival. Megálmodunk valamit és utána ha már megálmodtuk igyekszünk meg is valósítani. A közös álmdozásunk a Rádió 88-ban kezdődött, miközben hol Ő ébresztette a szegedieket és én teljesítettem a zenei kívánságokat, hol pedig fordítva… majd közösen buliztunk Szegeddel minden szombat este a Club 88-ban. Elsőnek megálmodtuk a csokoládéfesztiválokat, bejártuk a rendezvénnyel szó szerint az egész országot. Aztán arra gondoltunk: Szegeden csupa igazi gasztrokibic él, mi szegediek szeretjük a különleges ízeket, a jó borokat és a kézműves söröket. 🍽🔝🍺 A célunk az volt, hogy az újhullámos streetfood hype-vonatnak Szegeden is legyen állomása, elindítottuk a Gerilla Gourmet fesztivált.

Minden elképzelésünket felülmúlta az elképesztő emberáradat, az ország legkülönlegesebb FoodTruck-jai indultak meg Szegedre, és az ország legjobb streefood séfjei lettek örökre Szeged szerelmesei. Persze nem volt ilyen egyszerű megvalósítani, átverni az önkormányzaton és a támadásokat kivédeni, de sokan segítettek is, nekik ezúton is hatalmas ölelés. 💯✌😎 Egy újabb álom valósult meg, és büszkén nézhetjük minden évben a Széchenyi téren a jóllakot, és boldog szegedieket. Kívánom, hogy egyszer mindenki érezze át ezt a büszke boldog pillanatot, amit egy fesztiválszervező érez a boldog embereket látva a saját fesztiválján.

A Szegedi Borfesztivál és Szeged Napja Ünnepségsorozatról komlett regényt tudnék írni. Amikor a szervezők között találtuk magunkat, mint kommunikációs és promóciós munkatárs, leesett az állam. 🍷🔝🍷 Egy ekkora fesztivált pár ember szervez le Szegeden. Több száz kiiállítót, több száz programot, infrastruktúrát, számlázás, pénzügyet…és ugye nem ez az egyetlen projektjük. Ezúton is emelem kalapom. Jártunk szorgosan a heti meetingekre, és szerves részeivé váltunk a szervezésnek és a büszke koccintásoknak a rendezvény után, miután kiderült: újabb látogató rekord és újabb rekordfogyasztás született. Évről- évre. Őszintén leírhatatlan az a büszkeség, amikor megálmodsz egy jótékonysági borárverést és pár nap alatt több százezer forintot gyűjtesz össze a koraszülött szegedi kisbabáknak. 💯

Több száz családnak sikerült önfeledt szórakozást nyújtanunk, és megannyi szegedi cég. és multi cégnek bonyolítottuk le az exkluzív szórakozását a borfesztiválon. Jöttek is a cégvezetők Európa minden szegletéből Szegedre egy kicsit kikapcsolódni.

Baromi büszkék voltunk, hogy közös munkával elértük, hogy Magyarország legnagyobb borfesztiváljává nőtte ki magát a Szegedi Borfesztivál! Emlékszem mennyit bújtam a könyveket, hallgattam storykat, hogy hogyan lehet az, hogy itt szegeden ennyire szeretik Dionuszosz italát. Így tudtam meg a szegedi kadarka történetét, a szegedi högyek létjogosultságát. 🤩🤩💯 Nem költői túlzás kijelenteni, hogy Szegednek nincs egyetlen egy polgára sem, aki ne ült volna már a Széchenyi tér hűs platánfái alatt egy pohár bor mellett. És szerencsére lassan az országban sincs túl sok ember, aki ne hallott volna arról a megmagyarázhatatlanul boldog, felszabadult és végtelenül mosolygós életézrzésről, amit csak itt Szegeden a borfesztiválon a Széchenyi téren élhetünk át. 🍷🔥💯

Emlékszem arra is amikor elkezdtük a DejaVu Fesztivál szervezését. Mindenki le akart róla beszélni bennünket, hogy egy ekkora zenei fesztivált nem lehet nyereségessé tenni Szegeden, kizárólag piaci alapon. Nekünk sikerült. 4 évig szerveztük. Sajnos idén már nem, de megígértem magamnak csak a szépre fogok emlékezni. A megannyi világsztárral eltöltött önfeledt pillanaton túl egy örök emlékem biztosan marad. ✌‼ Amikor a tízezres tömegre kukucskáltam a színpadról, és éreztem: ez bizony egy újabb álom. 😍 Libabőrös vagyok most is ha csak rágondolok. Gigantikus pacsi mindenkinek, aki ebben is segített bennünket, és utólag azért azoknak is köszi akik akadályozták, mert végül ettől is csak erősebbek lettünk.

A DejaVu Fesztivál után minden évben, egyből már el is kezdtük szervezni a RakpartFeszt – Kézműves Sörünnepet. Újabb regény születne, ha leírnám milyen harcokat vívtunk a kabinettel, a természeti erőkkel, hogy minden évben az ország legmenőbb sörfőzdéit tudjuk elhozni Szegedre. Elsőként kimentem tanulmányi útra Dublinba a Guiniess sörgyárba 😁😉, majd a fejembe vettem, hogy a Csíki sör magyarországi bemutatkozása Szegeden legyen. Egy újabb álom, egy újabb cél volt.🍺 Emlékszem a haverok kiröhögtek, hogy hogyan gondolom, kimegyek bekopogtatok a gyárba és akkor majd elhozom őket? Tök vicces, de így történt. A barátokkal elindultunk, természetesen jól meg is csúsztunk, így a gyárban már csak egy biztonsági őr fogadott. Legnagyobb meglepetésemre megadta a kereskedelmi vezető számát. Persze én biztos voltam benne, hogy csak lerázott, tuti egy kamu számot adott meg. De nem. Felvette az ízesen beszélő kedves női hang, és elirányított kollégájához, akivel jó sok pálinka mellett megbeszéltük a részleteket. És igen, egy újabb álom. 🍺 A Csíki sör Szegeden mutatkozott be elsőként az országban.

A RakpartFeszt – kézműves sörünnep után mindig egyből kezdődött a SZIN. Első kapcsolatom, mint Rádió 88-as műsorvezető volt a fesztivállal, majd egy újabb álom következett. A SZIN marketingjét és kommunikációját alkottuk meg, és megannyi céget csábítottunk a fesztiválra. Ezt két évig csináltuk, és nagyon sok tapasztalatot szereztünk ezekből a munkákból is, miközben folyamatosan az volt a célunk: Szeged város nevét ismerje meg az ország, és a lehető legtöbben jöjjenek el a Tisza partjára, csodálják meg a belvárosunk és váltsanak fesztiválozás közben a lehető legtöbb kultúrális intézméynünkbe is belépőt. 💙 Ezek a fiatalok ha majd családjuk lesz, biztosan szívesen jönnek majd anekdódázva a gyemrekeikkel újra és újra Szegedre.

https://giphy.com/stickers/szeged-suncity-iloveszeged-Rk99LGr085pijSpP8K

Őssszel már a Bortér szervezésén dolgoztunk, elérve, hogy a vendégek száma megduplázódjon, majd többszörösére nőjjön. Majd egy újabb álmot sikerült megvalósítanunk. 🌶 Sanyi fanatikusan imádja a chilit, én pedig lokálpatrióta szegediként szomorú voltam, hogy a 20-as 30-as korosztály lassan azt sem tudja, hogy Szeged paprika nagyhatalom. Pár átvirrasztott kreatív, agyalós éjszaka után megszületett a következő álmunk: a klasszikus, szegedi paprikafesztiválokat trendi, extravagáns köntösben feltámasztó Szegedi Paprikashow és Chili Weekend! 🌶🔥 Ha a koronavírus is úgy gondolja, akkor idén újra átérezhetjük a chili evő verseny őrületét, és végig kóstolhatjuk a világon számtalan díjat elnyert magyar chili csodákat is. Tavaly furcsa körülmények között az esemény elmaradt, de megfogadtam, csak a jóra emlékszem, így erről nem írnék most. Én remélem, hogy Szegeden az álmok mindig valóra válnak, mégha ezért egy szegedinek 10x annyit is kell dolgoznia, mint bárhol máshol a világon ;)

Minden télen érkezik Szegedre a Karácsonyi fesztivál,a Karácsonyi Hetek, ami nekem nagyon meghitt, szép emlékeket idéz fel. A világ legszebb terét a Dóm teret az SZVP kollégákkal együtt sikerült újra csodálatossá varázsolni, és életre hívni a mesekastélyt, a jégkorcsolya pályát, a jégszobrászok őrületét, az ünnepi kézműves vásárt. Elérni télen is azt, hogy turisztikai célálomás legyen Szeged! ❄💙

Elképesztően sok fesztivállal büszkélkedhet Szeged, amihez mindenkinek van egy kellemes emléke: Sági Szilárddal koccintás a Toros-Pálinka Fesztiválon, a Szegedi Szabadtéri Játékok gigantikus előadásai (még anyukám sajtókártyájával sikerült a színésznőkhöz is bejutni és kis zöldfülüként hallgatni a művészek történeteit hajnalig), Szegedi Tavaszi Fesztivál, Muzsikáló Udvar, Szegedi Őszi Zsidó Kulturális Fesztivál stb… Van ahol konferáltam, volt ahol egyszerűen csak élveztem az élményt. Remélem nem csak a mérhetetlen szegedi lokálpatrióta életérzés iratja le velem, de véleményem szerint nem költői túlzás kijelenteni, hogy Európa bármely országában Szeged városáról eszébe jut mindenkinek: a Pick szalámi, a papucs, a halászlé, a paprika és szegedi életérzést legjobban átadó fesztiválok!

Ezt azért jó lenne ha eszébe vésné a koronavírus is, és a jövőben örökre békénhagyná szeretett városunkat Szegedet!

Előző blogom itt tudod elolvasni:

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb