- Hirdetés -
Blog

Egy bátortalan kérdés, a nagy emberekhez: akkor dolgozunk végre, Srácok?

Lecsengőben van a koronavírus-járvány Magyarországon (és Szegeden), számtalan remek lehetőséget adva a csipkerózsika álmot alvó politikusainknak: lehet például dolgozni, vagy dolgozni, esetleg dolgozni. Sőt, még akár dolgozni is lehet. Mit szóltok hozzá, Srácok? Belevágunk? Dolgozunk?


- Hirdetés -

Egyszerű, viharsarki parasztgyerek vagyok, aki első éves egyetemistaként belezúgott Szegedbe (később egy gyönyörű szegedi lányba). A szüleim már nem földművesek (Anyukám pedagógus, Apukám közgazdász), viszont a családom mindkét irányból paraszti felmenőkkel rendelkezik, az anyai Nagymamám és Nagypapám például az egész életét a földön töltötte. Szóval, a lelkem mélyén paraszt vagyok (egyes barátaim szerint nem csak a mélyén…), annak minden pozitív és negatív tulajdonságával.


- Hirdetés -

Mihez ért a magam féle? Dolgozik, mint az állat.

Mit értékel a magam féle? Azt, ha valaki dolgozik, mint az állat.

Mi bőszíti fel a magam félét? Azt, ha valakilustadolgozni, mégis jár a szája.

A legutolsó kijelentésemhez egy kis magyarázat, mielőtt bárkit megbántanék: a lusta aláhúzva, vagy ötször. Ha valaki azért nem dolgozik, mert beteg, nyugdíjas, veszélyeztetett terhes, elbocsátották, fizetés nélküli szabira küldték, önhibáján kívül nem tud dolgozni stb., az természetesen még véletlenül sem tartozik a fenti kategóriába, sőt. Az idős vagy beteg családtagjaink ápolása, a gyermekeink nevelése (főállású anyaság) a kő kemény munka kategóriába tartozik. Azokra gondoltam, akik azért nem dolgoznak, mert jobban szeretnek sárdobálással, kavarással, ügyeskedéssel pénzt keresni.

WORK HARD, PLAY HARD

A fenti soraimból nem nehéz kikövetkeztetni, hogy csípem azok fejét, akik az elmúlt hetekben keményen dolgoztak a járványhelyzet megoldásán, azon, hogy Magyarország és Szeged (viszonylag, a lehetőségekhez mérten) normálisan kikavarodjon a koronavírus-szituból. Csípem a fejét azoknak, akik odatették magukat, bármilyen szakterületen is dolgozzanak. Csípem a fejét az orvosoknak, ápolóknak, mentősöknek, kutatóknak, trolibusz-sofőröknek, pizzafutároknak, taxisoknak, útkarbantartóknak, bolti eladóknak, rendőröknek, home office-ból küzdőknek, szóval, mindenkinek aki hozzátett a közös ügyhöz. Azoknak is csípem a fejét, akik dolgoztak volna, de nem tudtak, mert a járványhelyzet okozta gazdasági válság miatt elvesztették állásukat. És igen, csípem a fejét azoknak a politikusoknak (jobbról, balról), akik dolgoztak, küzdöttek az össznépi baj megoldásán.

És igen, felhúzom magam a most is egymást lemondásra felszólítgató, dudálgatva felvonulgató, [email protected]áló politikusokon, a most, a járvány végén előkerülő Facebook-poszt gurukon. Ha esetleg valakinek most esett le, hogy csinálni kellett volna valamit, még mindig nem késő (bár továbbra sem értem, hol a francba voltak eddig, jó reggelt!), tegyétek magatokat hasznossá srácok, vásároljatok be a szomszéd idős néninek vagy próbáljatok munkát, megélhetést szerezni az utcára került szavazóitoknak.

EKÖZBEN SZEGEDEN

Necces a helyzet, de mi, szegediek, érzem, megoldjuk! Szeged ipara sosem volt acélos (tisztelet a szépen hajrázó kivételeknek: Pick, Continental, Naturtex, stb), a szolgáltató-szektor és a tudomány mellett mindig is a vendéglátás és az idegenforgalom vitte a prímet, megspékelve a brutál jól pörgő szegedi fesztiválokkal (öröm és büszkeség, hogy az utóbbiak nagy részéhez szervezőként, marketingesként jómagam is sokat tettem hozzá az utóbbi években).

A járványhelyzetben pont az utóbbiak kapták a legnagyobb pofonokat.

A kényszerű zárva tartást követően a szegedi gasztro-élet most kezd pislákolni, a hotelek most nyitnak, azonban fesztiválok még augusztus 15-ig biztosan nem lesznek.

Nagyon csípném, ha Szeged önkormányzata előállna egy vagány gazdaságvédelmi pakkal, amiben a szegedi vendéglátósok (és a náluk dolgozó többezer szegedi alkalmazott) irháját védik. Ott lenne a szeren, ha elengednék a bérleti díjakat (vagy egy részüket), vagy adnának egy kis kedvezményt az iparűzési adóból. Bár Botka László és csapata a járványhelyzet kitörése óta többször is egész ügyesen intézkedett, volt két pont, amikor hangosan felröhögtem (sajnos kínomban):

  • Márciusban bejelentették, hogy áprilisban elengedik az önkormányzati ingatlanban működő vendéglátók bérleti díját, ha azok lehúzzák a rolót a járvány miatt. Érted: ha bezársz, nem kell fizetned. Köszi.
  • Nemrég rendeletbe foglalták: azok, akik május 15-e után nyitják meg kapuikat vendégeik előtt, az adott hónap bérleti díjának csak a felét kell, hogy kifizessék. Tehát: ha fél hónapot használod az ingatlant, fél hónapot fizetsz. Khm.

Tehát, magyarra fordítva a fenti két tételt: (1.) ha nem megyek be a boltba kenyeret venni, nem kell érte fizetnem. Vagy, (2.) ha csak egy fél kiló kenyeret kérek az egész helyett, csak a fél kiló kenyér árát kell kifizetnem.

Hurrá.

Ettől én sokkal, de sokkal többet vártam (itt megjegyezném, hogy a kormány gazdaságvédelmi intézkedéseitől is többet vártam). Nyilván, az emberek 85-90%-a csak szalagcímeket olvas, tehát a fentiek tökéletesen alkalmasak arra, hogy azt az érzetet keltsék egy felületesen olvasó szegediben: “itt aztán tényleg tesznek a vendéglátósokért”, hiszen az önkormányzat “elengedte a bérleti díjakat” meg ugye csak a “felét kell fizetni.” A helyzet azonban változatlan: még mindig nem történt különösebb, a szegedi idegenforgalmat és vendéglátást felkaroló intézkedés. Viszont volt már olyan szegedi terasz, amely a hivatali tempó miatt nem tudott időben kinyitni, sőt, a hétvégén több vendéglátós cimborám is jelezte, hogy kiszálltak hozzá a közterület-felügyelők mérni. Sajnos a beszámolók alapján nem azt mérték, hogy megvan – e az asztalok közötti biztonságos, másfél méter, hanem azt, hogy nem lóg-e túl a terasz az önkormányzattól bérelt területen. Bravó. Pont most, pont Szegeden. Biztos, hogy ez most a legfontosabb, gyerekek? Nem lehetne legalább most hagyni, hogy levegőt kapjanak a nyomorult, csőd szélén egyensúlyozó, az alkalmazottaikat épp most vissza vevő szegedi vállalkozók? Nem lehetne egy kicsit (tényleg csak egy kicsit) félre fordítani a fejünket? Nem lehetne, hogy most az egyszer kirakhassanak még három asztalt és kereshessenek egy kis pénzt, enyhítve az elmúlt két hónap gyalázatos buktáját? Legalább az érzés miatt, hogy az menjen át nyomorultaknak, hogy velük vagytok, hogy számíthatnak rátok.

Nem célom belerúgni a városvezetésbe. Még az elején vagyunk a járványból történő kilábalásnak, még van idő cselekedni (nem sok). Nagyon bízom benne, hogy fognak, vagányan, tökösen, hatékonyan, ahogy igazi szegediekhez illik. Hajrá, őszintén drukkolok!

Konklúzió, mielőtt még bárki pici lelkét megbántanám: kezdjünk el DOLGOZNI.

A sárdobálás, okoskodás, dudálgatás a régi, koronavírus előtti idők ósdi szokása, az új idők szóljanak végre a dolgozós fiúkról-lányokról, pártállástól, oldaltól függetlenül. Egymás rúgdosása helyett rúgjuk be együtt a magyar (és legfőképp a szegedi) gazdaság motorját!

Kitartást, Szeged!

Kisházi Sándor, főszerkesztő, Szeged365.hu

Kisházi Sándor vagyok, apa, férj, újságíró, marketinges, rendezvényszervező, ex – rádiós szegedi arc, a Szeged365.hu főszerkesztője, egyik alapítója. A Szegedi Tudományegyetem kommunikáció-történelem szakán végeztem, 7 évig voltam a Rádió 88 műsorvezetője, 2012 óta a Starlight – Events in Motion ügyvezetőjeként (is) pörgök éjjel-nappal. Marketing – és PR menedzserként 6 évig toltam a Szegedi Borfesztivál, a Bortér, a Szegedi Karácsonyi Hetek, főszervezőként pedig 4 évig a Deja Vu Fesztivál, az augusztus 20-i Rakpartfeszt, a Gerilla Gourmet és a Chili Weekend szekerét, emellett a csapatunkkal rengeteg imádnivaló szegedi kis – és középvállalkozást segítünk kommunikációs ügynökségként, nomeg fesztiválokat szervezünk (khm, szerveznénk, ha lehetne, de most sajna nem lehet).

Hogy mit jelent nekem Szeged?

Mindent. Itt ismertem meg a gyönyörű Feleségem, ide született a meseszép Kislányom, imádom Szeged pezsgését, a fesztiválokat, a mediterrán éjszakákat, a téli kikötő hangulatát, a mosolygós szegedieket. Rettenetesen boldog vagyok, hogy már ennyire durván sokan olvassátok a Szeged365.hu-t, amivel egy régi, nagy, közös álmunk vált valóra.


- Hirdetés -
- Hirdetés - - Hirdetés -

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb