Közélet

Szlávik János: a koronavírusban elhunyt magyar nők átlagéletkora 81, a férfiaké 77 év

A koronavírus miatt Magyarországon elhunyt nők átlagéletkora 81 év, a férfiaké 77 év – mondta Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház (Szent László Kórház) infektológus főorvosa az operatív törzs mai sajtótájékoztatóján. A főorvos tud olyan 102 éves emberről is, aki maradványtünetek nélkül gyógyult fel, sok idős ember pedig tünetmentesen, vagy rendkívül enyhe tünetekkel vészelte át a betegséget.

A főorvos a rizikócsoportba tartozók között említette még a valamilyen szív- és érrendszeri megbetegedésben szenvedőket, a tüdőbetegeket, kiemelve a COPD-seket, a dialízisre szoruló vesebetegeket, és a cukorbetegségüket inzulinnal kezelőket. Szintén nagy kockázatnak vannak kitéve a daganatos, sugárkezelt betegek, vagy az extrém mértékben elhízottak, illetve a különböző autoimmun betegséggel élők. Kitért arra: a magas vérnyomás önmagában nem jelent rizikófaktort, egy jól beállított vérnyomással nem lesz súlyosabb állapotban a beteg koronavírus-fertőzés szempontjából. Cáfolta azt a téveszmét, hogy az egyik leggyakrabban használt vérnyomáscsökkentő esetleg súlyosbítja a betegség lefolyását. Egyben arra kérte a magas vérnyomásban szenvedőket, ne változtassanak az orvos által beállított gyógyszerszedésen.

A KAWASAKI-SZINDRÓMÁRÓL

Szlávik János kitért arra, hogy a gyerekek körében a koronavírus-fertőzés miatti halálesetek száma nagyon alacsony. Ezzel kapcsolatban azonban elmondta, hogy Olaszországból és az Egyesült Államokból érkeztek olyan hírek, hogy egy ritka betegség, a Kawasaki-szindróma tüneteit mutatják a vírussal megfertőződött gyerekek.  Ez lázzal, nyaki nyirokcsomó duzzanattal, kiütéssel és a szem bepirosodásával járó kór. Ezt a betegséget New York-ban száz koronavírus-fertőzött gyereknél észlelték, hárman meghaltak. Szlávik János elmondta, jelenleg is vizsgálják, hogy van-e kapcsolat a koronavírus és a Kawasaki-szindróma kialakulása között, ez azonban még nem bizonyított, de a “nagy számok alapján” előfordulhat. Magyarországon ez a betegség “extrém ritka”, és gyógyszerrel jól kezelhető – emelte ki.

https://www.facebook.com/kormanyzat/videos/548868372716456/

MA VAN AZ AIDS-BEN ELHUNYTAK VILÁGNAPJA

A főorvos megemlékezett arról, hogy május harmadik vasárnapja az AIDS-betegségben elhunytak világnapja. Elmondta, az AIDS-betegség és a HIV-fertőzés önmagában nem jelent rizikót a vírussal kapcsolatban, és a HIV-kezelésekben alkalmazott gyógyszerekkel próbálják gyógyítani a koronavírusos betegeket, így a gyógyszeres kezelés egyfajta védettséget adhat a HIV-betegeknek is. Szlávik János azt kérte a lakosságtól, hogy bármennyire is jók a járványügyi adatok, továbbra is vigyázzanak magukra, tartsanak távolságot, fertőtlenítsenek, hordjanak maszkot.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb