Közélet

Kásler Miklós: Magyarország sikeresen zárta a járvány első szakaszát

Magyarország sikeresen zárta a koronavírus-járvány első szakaszát, jelentette ki Kásler Miklós, emberi erőforrások minisztere. Ennek köszönhetően a következő lépésekben – a készenléti állapot fenntartása mellett – fokozatosan, megfontoltan visszaállhat az egészségügy a járvány előtti munkamenetre.

Kásler Miklós az Országos Korányi Pulmonológiai Intézetben tett látogatása után újságírók előtt azt mondta, a járvány során sok tapasztalatot szereztünk, azonban “át kell gondolnunk viszonyunkat a különböző betegségekhez, át kell gondolni a magyar egészségügyi struktúráját, az országos intézetek, egyetemek és a megyei kórházak szerepét”.

A miniszter hozzátette: a kormány új egészségkultúrát hirdetett, ahol az öt nemzeti program új szemléletet ad, amit a struktúrának is követnie kell.

Felidézte, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) január 24-én hívta fel az országok figyelmét egy esetleges világjárványra, az Emberi Erőforrások Minisztériuma és háttérintézményei pedig azonnal megkezdték a járványhelyzetben alkalmazandó eljárásrendek kidolgozását. Hozzátette, a többi európai országot megelőzve január 31-én megalakult a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs, és a védekezés időben meghozott intézkedései hatékonynak bizonyultak. Magyarország a többi európai országhoz képest ezen lépések megtételében 2-3 héttel előbbre tartott – emelte ki.

Fotó: MTI

A miniszter beszélt arról is, hogy a sikeres járványügyi védekezésnek köszönhetően fokozatosan visszarendeződik az egészségügy ellátás; a kórházi kezelésre szoruló koronavírusos betegek ellátását centralizálják, először nyolc kiemelt budapesti, majd végül a Dél-pesti Centrumkórház (Szent László kórház) és az Országos Korányi és Pulmonológiai Intézetbe.

Elmondta, az országban jelenleg 41 kórházban ápolnak koronavírus-fertőzött betegeket, és 15 olyan intézmény van, ahol csak néhány embert. A centralizáció egyik oka – mondta -, hogy megakadályozzák a lehetséges gócpontok kialakulását, valamint, hogy azokban az intézményekben kezeljék ezeket a betegeket, ahol a legnagyobb a gyógyítási tapasztalat ezen a téren, és rendelkezésre áll a megfelelő megelőző terápia, így növelve a gyógyulás esélyét.

Fotó: MTI

Kásler Miklós szerint a koronavírus-járvány elleni védekezés első szakaszát Magyarország sikeresen zárta, ami egyebek között köszönhető az orvosoknak és a szakdolgozóknak. Egyben nagyrabecsülését fejezte ki az Országos Korányi Pulmonológiai Intézetnek, ahol a legtöbb koronavírus-fertőzöttet kezelték.

Kovács Gábor, a Korányi intézet főigazgatója arról beszélt, hogy az intézményt első között jelölték ki a koronavírusos-betegek kezelésére. Az intézet évtizedek óta a különböző tüdőbetegségek kezelésének központja.

Közölte, a Budapest és Budakeszi határában lévő intézmény két pavilonját alakították át a koronavírus-betegek biztonságos fogadására és gyógyítására, ehhez a kezdetektől rendelkezésre álltak a védőfelszerelések, és egyetlen egészségügyi dolgozó sem fertőződött meg az elmúlt két hónap során.

Jelenleg 52 koronavírus-fertőzöttet kezelnek a Korányi intézetben.

KORÁBBAN ÍRTUK A TÉMÁBAN

A hazai kutatók közül elsőként Dr. Letoha Tamás, szegedi koronavírus-kutató jelentette ki: “Magyarország ezt a járványt legyőzte!” Mindezt két hete a Szeged365.hu-n nyilatkozta le, íme:

A ma reggeli, hazai és Csongrád megyei számok így festettek járvány-ügyben:

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb