Sport

Megkapta az engedélyt, indulhat az NB II-ben a Szeged!

Az MLSZ ma döntött a hazai labdarúgó klubok engedélyeivel kapcsolatban. A Szeged-Csanád Grosics Akadémia az első körben megfelelt minden kritériumnak, így ott lehet a 2020/21-es szezonban is az NB II-ben.

Miközben a szegedi labdarúgók egymás elleni mérkőzést játszottak a Szent Gellért Fórumban, az MLSZ-nél éppen azzal egyidőben döntöttek úgy, hogy megadják a licenencet a klubnak, így a következő szezonban is indulhat a csapat az NB II-ben.

https://www.facebook.com/szegedifutball/videos/243598816874156/

A csapat hivatalos honlapján adott tájékoztatást a hivatalos engedély megérkezéséről, ahol a klub technikai igazgatója, Ivány Tamás elmondta, örül annak, hogy első körben sikerült megkapni az engedélyt, mert ez jól mutatja, hogy átgondolt és fenntartható működést folytat a Sportszervezet. A csapat új edzővel, Dr. Dobos Barnával kezdte meg a felkészülést, ahogyan arról beszámolt a Szeged365.hu.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb