Sport

Indul a bunyó: Sopronban vív edzőmeccset a szegedi Magyar Kinga

Indul az élet, a sportban is: a kisváltósúlyban két szervezetnél (WBL és GBU) is Európa-bajnok szegedi Magyar Kinga épp Sopronba tart, hogy edzőmérkőzést vívjon azzal a Pribojszki Katával, aki a jelenlegi állás szerint az egyetlen magyar ökölvívó, aki olimpiai kvótát szerezhet. A helyszín a Növényi Akadémia, Kinga edzőjét és menedzserét, Simon Zsoltot útközben kaptuk el egy villáminterjúra.

https://www.facebook.com/2221365741439706/videos/636691543581476/

Kinga és Zsolti cikkünk megírásának időpontjában épp úton vannak Sopronba, a Növényi Akadémiára. “Arra felé már lassan állandó vendégek vagyunk. Hatalmas megtiszteltetés, hogy Katával éles sparring-olhat Kinga, hiszen Pribojszki Kata jelen állás szerint az egyetlen magyar ökölvívó, aki kvótát szerezhet a következő olimpiára” – mesélte Simon Zsolt edző, akit az M5 lajosmizsei pihenőnél csíptünk el telefonon. Kata azért is izgalmas partner, mert korábban Szegeden öklözött. Legutóbbi meccsén, márciusban a 16 közé jutásért a 2017-ben ifjúsági Európa-bajnok holland Chelsey Heijnen-t győzte le. “A sors fintora, hogy annak dacára, hogy Kata Szegeden bokszolt, sosem kerültünk vele egy szorítóba, de most ezt is bepótoljuk” – mesélte boldogan Zsolti.

Kinga szombati edzőmérkőzéséről fotókkal és exkluzív Szeged365 videóval is jövünk a hétvégén!

Kinga a karantén idején a Szeged365 Online Tesiórán mozgatta át fél Szegedet:

Sőt, megmutatta, hogy nem csak a ringben kemény, hanem a konyhában is. Az megvan még, amikor a kétszeres Európa-bajnok szegedi boksztündér Nektek főzött? Ütős kis gasztro-pörgés volt:

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb