Közélet

Kétmillió forinttal támogatja a megyei önkormányzat a Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság munkáját

A Gémes László elnök vezette megyei önkormányzat felelősséget érez a Csongrád-Csanád megyei polgárok biztonságérzetének erősítéséért és nyugalmának biztosításáért, ezért a Csongrád-Csanád Megyei Közgyűlés úgy döntött, hogy a 2020. évi költségvetése terhére egyszeri 2.000.000 forint vissza nem térítendő pénzbeli támogatást biztosít a Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság részére, rendészeti, bűnügyi, bűnmegelőzési szakmai szolgálati feladatainak támogatására.

A rendőrség Magyarország Alaptörvényében meghatározott alapvető feladata a bűncselekmények megakadályozása, felderítése, a közbiztonság, a közrend és az államhatár rendjének védelme, ez pedig azt jelenti, hogy részt vesz a jogellenes bevándorlás megakadályozásában is. A megyei közgyűlés vezetősége pedig rendkívül nagyra értékeli és hálás a Főkapitányság munkájáért, nevezetesen azért, hogy védte a nemzeti és az európai értékeket, képviselte a hazai és közösségi érdekeket, integrált határellenőrzést hajtott végre, ami a komplex biztonság szerves részévé vált.

A megye közrendje, közbiztonsága szélsőségektől mentes, kiegyensúlyozott maradt. A közrend és közbiztonság, valamint a határvédelem terén elért eredmények az együttműködők és megerősítők képességeinek integrálásával valósult meg.

A megyei főkapitányság által indított prevenciós programok életkornak megfelelő előadásokkal, rendezvényekkel, szakmai kiadványokkal, oktatófilmekkel segítik a fiatalok figyelmét felhívni többek között a bűn- és baleset-megelőzésre, a drogfogyasztás veszélyeire, az elsősegély nyújtásra.

A támogatási szerződést 2020. június 16-án Gémes László a megyei közgyűlés elnöke és Dakos József dandártábornok, a megyei rendőrkapitány írták alá.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb