Közélet

Automatikusan meghosszabbodnak a lejárt iratok és építési engedélyek

A lejárt okmányokat további fél évig lehet használni, míg az építési engedélyek egy évvel hosszabb ideig maradnak érvényesek. Az új érvényességi időpont kezdetét mindkét esetben a veszélyhelyzet megszűnésének napjától, azaz június 18-ától kell számítani.

A kormány száznyolcvan nappal meghosszabbította a veszélyhelyzet ideje alatt lejárt, vagy annak megszűnését követően 15 napon belül lejáró okmányok érvényességét. Az intézkedés célja, hogy a járvány ideje alatt csökkenjen az ügyfélszolgálaton a személyes találkozások száma.

A szabály a 2020. március 11. és 2020. július 3. között lejáró okmányokat érinti, az össszes ilyen irat 2020. december 15-ig érvényes. Az intézkedés vonatkozik a forgalmi engedélybe bejegyzett műszaki érvényességi idejére is, azonban a letelepedési, tartózkodási, bevándorlási engedélyekre ettől eltérő szabályok vonatkoznak. 

Jelentős könnyítés továbbá, hogy a legtöbb elkészült okmányt – a veszélyhelyzet lejártát követően is – postai úton kézbesítik az ügyfeleknek, azokért tehát nem szükséges bemenni kormányablakokba. 

AZ ÉPÍTÉSI ENGEDÉLYEK IS MEGHOSSZABBODNAK

A gazdaság újraindítása és a koronavírus-járvány következményeinek mérséklése érdekében meghozott kormányzati intézkedések sorába illeszkedve automatikusan meghosszabbodnak a veszélyhelyzet ideje alatt, illetve a veszélyhelyzet végétől számított fél éven belül lejáró építési engedélyek is.

Külön kérelem nélkül, automatikusan hosszabbodnak meg június 18-ig azok az elvi építési keretengedélyek, valamint végleges építési, telepítési vagy bontási engedélyek, amelyeknek hatálya a veszélyhelyzet kihirdetésének és a veszélyhelyzet megszűnésének napja közötti időben járt le. Azok az engedélyek, amelynek hatálya a veszélyhelyzet megszűnésének napját követő 180 napon belül jár le, az engedély hatályának lejártától számított egy évvel hosszabbodnak meg.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb