Közélet

Napi összefoglaló: nőtt a fertőzöttek száma a megyében, meg kell erősíteni a közoktatást, gyorshajtást büntettek belterületen

Nőtt a fertőzöttek száma Csongrád-Csanád megyében az elmúlt 24 órában, Fendler Judit, az SZTE kancellárja szerint meg kell erősíteni a közoktatást és 120-al száguldozott Szolnok belterületén egy tehergépkocsi.

NŐTT A KORONAVÍRUSSAL FERTŐZÖTTEK SZÁMA A MEGYÉBEN

Kilenc újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 4183 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Az elhunytak száma változatlanul 589 fő, 2811-en pedig már meggyógyultak. Jelenleg 783 aktív fertőzött van, 144 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 8-an vannak lélegeztető gépen.

FENDLER JUDIT SZERINT MEG KELL ERŐSÍTENI A KÖZOKTATÁST

Fendler Judit, a Szegedi Tudományegyetem kancellárja szerint meg kellene erősíteni a közoktatást. Véleménye szerint az, hogy kötelezővé tették az emelet szintű érettségit, 20%-al kevesebb jelentkezőt eredményezett a felsőoktatásban 2020-ban, mint tavaly – összegezte az Index.

A JÁRVÁNY ELLENI KÉSZÜLTSÉG ÉS A GAZDASÁGI NÖVEKEDÉS UGYANOLYAN FONTOS

Varga Mihály szerint a járvány elleni készültség fenntartása és a gazdasági növekedés ugyanolyan fontos, ezért a jövő évi költségvetés erre koncentrál majd, mondta a pénzügyminiszter a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorának nyilatkozva.

VESZÉLYT OKOZHAT AZ AUTÓBAN HAGYOTT ALKOHOLOS KÉZFERTŐTLENÍTŐ

Ne hagyd az autóban az alkoholtartalmú kézfertőtlenítőd, mert a gépkocsi zárt légterében feldúsulhat az alkoholgőz és aztán elég egyetlen, úgynevezett statikus elektromosságból származó szikra is ahhoz, hogy begyulladjon. Ez pedig óriási veszélyt okozhat.

120-AL SZÁGULDOZOTT EGY TEHERGÉPKOCSI SZOLNOK BELTERÜLETÉN

Hét óra alatt 100 sebességtúllépést rögzítettek Szolnokon, a legdurvább egy belterületen 120 km/h-val közlekedő volt. A sofőr a megengedett 50 km/óra helyett 120 km/óra sebességgel közlekedett, ezért 200.000 forint közigazgatási bírsággal sújtották, valamint 8 közúti közlekedési előéleti pontot állapítottak meg részére.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb