Közélet

Felpöröghet a belföldi turizmus a koronavírus miatt, Szeged is nyerhet

Bár a koronavírus-járvány idejében bevezetett határzárakat már feloldották, a Netrisk felmérése szerint a magyarok 50 százaléka csak nyár végén vagy ősszel utazik el, 18 százalékuk pedig csak jövőre.

Az idén nyáron nyaralni indulók 56 százaléka a határokon belül marad majd a 6000 főt érintő felmérés szerint. A belföldi forgalom élénkülése Szegednek is jót tehet, hiszen a csongrád-csanádi megyeszékhely tradicionálisan kedvelt turisztikai célpont.

„A koronavírus a turizmus területén is érezteti hatását. A rövidebb ideig tartó utazások népszerűbbek, desztinációk tekintetében Ausztria, Csehország és Szlovénia keresett. Ugyanakkor a járványügyi gócpont ellenére Olaszország is kedvelt célpont, hiszen most nincs akkora tömeg” – árulta el Prónay Bence turisztikai szakértő, közgazdász, a szegedi Proko Travel vezetője.

A Netrisk adatai szerint a már megkötött utasbiztosítások alapján a külföldre indulók több mint fele Horvátországban vagy Ausztriában fog nyaralni. A célpontok között gyakorlatilag nem is szerepel Európán kívüli ország. A repülős utazások aránya is rohamosan csökkent az elmúlt időszakban.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb