Kezdjük az e heti “Szegeden a Világ” blogot egy szubjektív kijelentéssel: szeretem ezt a várost. Hogy miért maradtam itt (10-ből 9, a diplomaosztót követő 3 napon belül “kötelező jelleggel” Pestre vagy külföldre költöző évfolyamtársammal ellentétben) az egyetem után? Sorolom: irracionálisan szépek a lányok (engem akkoriban speciel már csak egy érdekelt közülük, de igaz a közhely, valami van az ivóvízben Szegeden…), mocsok szépek az 1879-es árvíz után újjáépített belváros épületei, bratyizósak az emberek, és… és… és… Brutál jók a bulik, a Tisza-parti éjszakák és a szegedi fesztiválok. Ez az utóbbi hármas akkoriban, “huszonpár” évesen mindennél többet nyomott a latba.
SZÓVAL, FESZTIVÁLOK. EGÉSZEN PONTOSAN, SZEGEDI FESZTIVÁLOK…
Érintett vagyok a témában, nem is kicsit. Amikor nem a Szeged365.hu főszerkesztőjeként kattogok, akkor vagy marketinges – píáros (de szép volt ez így, magyarszkiul leírva) megfejtőként töröm a fejem, vagy fesztiválokon pörgök (pörögnék, de az idén úgy fest, nem lesz min pörögni). A csapatunkkal évről évre mi követjük el az ÁRKÁD Csokifesztivált, az ÁRKÁD Futófesztivált, a Continental-Contitech Szeged Futófesztivál és Félmaratont, a RakpartFeszt – Kézműves Sörünnepet, a Gerilla Gourmet és a Chili Weekend című street food őrületeket, 4 évig szerveztük a Deja Vu Fesztivált, 6 évig menedzseltük a Szegedi Borfesztivál – Szeged Napja Ünnepségsorozat, a Bortér és a Szegedi Karácsonyi Hetek komplett ATL / BTL marketing és PR vonalát.
Szóval, ez a pofon most nekem sem esett jól.
Ez a pofon rögtön két irányból jött (ha ez egy bunyós videojáték lenne, azt írnám, ez egy szép, technikás kombó volt): jobbról és balról, piff-puff, egymás után, szó szerint.
EGY POFON JOBBRÓL
Jött a járványhelyzet, amelyből kikecmeregve gyakorlatilag egyetlen nagy korlátozást tartott meg a kormány (a komplett társadalmat Mortal Kombat ninja-vá alakító maszkviselésen kívül): nem mehetnek az 500 főnél nagyobb rendezvények augusztus 15-ig, sőt, a csütörtöki (kissé szürreálisra sikerült) Gulyás Gergely performanszot követően sanszos, hogy azt követően sem.
Focimeccsek annál inkább.
Hogy miért kevésbé veszélyes egymás nyakába ugrálva tombolni a kedvenc csapatunkért, mint ugyanezt a mutatványt letolni Scooter-koncerten, nekem nyitott kérdés maradt, valahogy úgy érzem, hogy a fenti miniszternek sem sikerült épkézláb választ adni rá (a hét hátralévő részére mém témává válni viszont annál inkább). Biztos én vagyok az egyetlen az országban (és Szegeden), aki négyes pakk dobozos sörrel indulok el meccset nézni, elnézést a különc, szentségtörő magatartásformáért.
EGY POFON BALRÓL
Kaptak a szegedi fesztiválok a másik irányból is, ez a pofon hazai pályán szaladt be. Adott a “Szeged főutcája a Tisza” projekt (ami egyébként alapból nem egy rossz ötlet, csak a megvalósítás nem az igazi még – erről a múlt heti blogomban írtam bővebben), amelynek keretein belül most hétvégén egy bringás gyorsulási versenyt szervezett a Szegedi Sport és Fürdők Kft a Huszár Mátyás rakpartra. A koncepció a városatyák fejében az, hogy augusztus 15. után (ha esetleg valami csoda folytán odafent úgy döntenek, mehet a móka) az eddig Széchenyi téren pörgő fesztiválokat leviszik a rakpartra, megspékelve azzal, hogy kötelezővé teszik a készpénzmentes fizetést (tehát, a SZIN-ről ismert Festipay vagy a város által kitalált SzegedPay lesz a fizetési eszköz). Elhiszem, hogy az ötletgazda jót akar a dologgal, de mutatok pár dolgot, ami miatt garantáltan tönkre fog tenni 1-2 szegedi rendezvényt a dolog:
- Amikor nincs lezárva, ez bizony úttest, amit meg kell nyitni hétfőn hajnalban az autósok előtt, különben botrány van belőle. Tudjátok, mennyi idő lebontani egy közepes méretű (kb 50 faház vagy food truck + 1-2 színpad + egyéb infrastruktúra) szegedi gasztrofesztivált? Ha szoktatok szezonban a Széchenyi téren flangálni, már tudjátok a választ: ha vagány a bontó-brigád, 2-3 nap, ha a lustábbik fajta jön, 1 hét. Koordináltam már le fesztivál-bontást a Széchenyi téren? Igen, ezerszer. És a rakparton? Ott is. Képzeljétek el azt, amikor a tavalyi, éjfélig tartó (full telt házas) Rakpartfesztet úgy kellett lebontani, hogy reggel 6-kor mennie kellett a forgalomnak. 43 faház, 36 food és drink truck, nagyszínpad, 60 garnitúra sörpad, 40 könyöklő, 30 napernyő, komplett vízkiépítés, komplett áramkiépítés + takarítás, placcmosás és társai. Összehoztuk egy éjszaka alatt (óriási pacsi a csapatunknak és a partnereinknek), de brutál volt, nem csak a munkatempót, hanem a költségeket illetően is: egy ilyen durva erőltetett menetet egyetlen alvállalkozó sem végez normál árban, ez spec érthető is. Ha már kifejtettem, mekkora “buli” egy éjszaka alatt lebontani egy rendezvényt, csak szólok: felépíteni is ugyanekkora.
- Nincs szennyvíz-elvezetés és áram sem a helyszínen, az utóbbit a múzeum tövéből és a park túlsó végéből kell húzni, szintén killer költségen. A Széchenyi téren mindkét tényező adott (lenne). Újabb giga-költség.
- Festipay, Szegedpay. A kártyás rendszer jól működik a belépős zenei fesztiválokon, így pl. a SZIN-en is. A vendég már bent van, megvette a jegyét, bulizni akar, közben enni-inni, nincs más megoldás, mint használni a kártyás rendszert. Oké, működik. Mi történik, amikor egy belépődíj-mentes, szabadon látogatható gasztrofesztiválra tolják rá a kártyás rendszert? A vendégek egy része (aki nagyon rá van kattanva a témára) sorban áll, kiváltja a kártyát és “szót fogad”, a másik része viszont röhög egyet és tovább áll. A kérdés csak az, megélnek – e az adott fesztiválra kitelepülő kisvállalkozók a két halmaz egyikéből? Guglizzatok rá a pesti Főzdefeszt (kis túlzással ez a rendezvény robbantotta be a kézműves sörözés kultúráját Magyarországon, mi imádtuk, egyébként Szegeden is jártak egyszer – jól el is áztakszegény srácok) megszűnésének okaira, tanulságos kis sztori.
- Átmenő forgalom, vonulási irány, főtér kontra másodlagos helyszín. Egyszerű a képlet: ha az emberek hozzá vannak szoktatva egy bizonyos közösségi placchoz, akkor nagyobb a hajlandóság rá, hogy kimenjenek. A rakpart másodlagos helyszín, az évszázadok óta (nem túlzok, a fesztiválok elődei, a vásárok mindig is a főtéren voltak) berögzült hagyományt nem fog felülírni pár filléres költségvetésből megszervezett önkormányzati sportrendezvény. Tehát: a rakparton ugyanarra a bulira kevesebben fognak kimenni, mint a Széchenyi térre. Ha van olyan ismerősötök, aki kézműves sörben, borban vagy street food-ban utazik, kérdezzétek meg, hová szeretne jobban kitelepülni: a Széchenyi térre vagy bárhová máshová (rakpart, Dugonics – Klauzál – Dóm tér stb). A válasz elég határozott lesz.
Konklúzió a fentiek alapján: ha a kormány megengedi a fesztiválosdit, de az önkormányzat köti az ebet a karóhoz, lesznek veszteségek. Egészen konkrétan, a meglévő, roppant színes (és színvonalas) rendezvények közül 100%, hogy lesz olyan, amelyik csúnyán beleáll a földbe gazdaságilag. Hogy mit veszítünk mi, szegediek ezáltal? Kevésbé színes (gasztro)kulturális élet, kevesebb turista, gyengülő idegenforgalmi számok, kisebb hype a szegedi vendéglátósoknak, csökkenő bevételek, stb… Szerintem nem kell sokáig magyaráznom.
ÉN EGY JÓHISZEMŰ, VIDÉKI GYEREK VAGYOK
Nem hiszem, hogy a fenti két dolog szándékos lenne. Nem hiszem, hogy a focimeccsek kontra fesztiválok dolog valamiféle kettős mérce folyamat része lenne, azt sem feltételezem, hogy valaki(k) kivetették a hálójukat erre az egyébként virágzó magyar üzletágra. Azt sem hiszem, hogy helyben is ugyanez történne, csak más motivációval és módszerrel. Nem hiszem, hogy valakik előnybe akarnák hozni az önkormányzati és önkormányzati kötődésű rendezvényeket a versenyszférás szervezésűekkel szemben, előbbieket erősíteni, utóbbiakat kipaterolni (annak ellenére sem hiszem, hogy speciel a nagy port kavart, tavalyi zajrendeletnek is pont ilyen íze volt).
AHOGY FOX MULDER FALÁN IS OTT DÍSZELGETT: I WANT TO BELIEVE
Akkor mit hiszek?
Azt, hogy mindkét fent említett résztvevő (kormány, önkormányzat) a maga módján előremutató dolgot akar, de nem gondolták át eléggé azt. A kormány sikerrel védekezett a járvány ellen (a számok bizony makacsdolgok) és nem akarja elcseszni az eredményeket, óvatos, oké, értve. Az önkormányzat pedig egy zöld város koncepciót hajt, ami szintén dícséretes, én sem szeretném, ha a Kislányom felnőttként egy szmogfelhővel hazavágott Szegeden töltené a felnőtt éveit. Viszont, ha már a cél pozitív, legyünk egy kicsit felkészültebbek és kooperatívabbak. A jelenlegi politikai elit egyik legügyesebben kommunikáló (ezt most nem a csütörtöki kormányinfóra értettem, ott ez nem jött össze) minisztereként ne lőjünk ekkora öngólokat, a szegediekért dolgozó önkormányzatként pedig ne azt éreztessük a szegedi(eknek munkát adó, szegedi) vállalkozókkal, hogy bennünket nem érdekel, mi lesz velük, kommunikáljunk.
Konklúzió: I Want to Belive.
Hiszek benne, hogy július 29-én pozitív döntés születik “odafent”, ezzel párhuzamosan pedig a Széchenyi téri épületben is okos döntések születnek. Drukkolok Nektek, szegedi fesztiválszervezők (igen, ha egy kicsit önző lehetek, saját magunknak is)!
Kisházi Sándor
főszerkesztő
Szeged365.hu
