Egy barát ajánlására kezdtük el nézni a Dark című sorozatot, azt hiszem, Sötétség néven fut Magyarországon. Egyből magával ragadott bennünket az első évad. Ledaráltuk, megnéztük a másodikat, most pedig a harmadik évad kezdetekkor inkább visszatértünk az elsőre. Hogy újranézzük. A sorozat ugyanis finoman szólva komplex. Nagyon összetett, rengeteg szereplővel több idősíkban játszódó történet, műfaját tekintve misztikus dráma. A legtöbb ismerősömnek nagyon tetszik, nekünk is. Mikor rákerestem online, mit találhatok róla, belefutottam egy hosszan megírt, negatív kritikába is. Természetesen nem tetszhet minden, mindenkinek. Nekünk amúgy mostanában azt tűnt fel, hogy a nagyon pozitív értékelést kapott filmek egyáltalán nem tetszenek. Ez a sorozat kivétel.
Nem, nem ajánlót fogok írni róla, azt mindenki megtalálhatja a neten, alapkoncepció és cselekményleírással, kritikus vagy dicsérő jelzőkkel tarkítva, véleményt találhattok itt, itt és itt is. Sokkal inkább írnék azokról a gondolatokról, amit a sorozat elindított bennem és amivel mostanában egyre többet foglalkozok. Nemrég olvastam egy kitűnő cikket is az indexen, ami ez Én városom sorozat egy darabja és egy egri Krisnás, sokat megélt zenészemberről szól. A korábbi blogomban idézett Aynd Rand Veszett Világ című könyve is ugyanehhez a témakörhöz kapcsolódik bennem. Régóta rágódok már ezen. Olyannyira régóta, hogy tulajdonképpen a külföldre költözésem alaphangját is ez adta meg. Választ sajnos nem találtam rá, bár mostanában azon gondolkodom, tulajdonképpen nincs is rá válasz, illetve nem a válasz megtalálása a lényeg a dologban, hanem a keresése.
A kérdés pedig az a közhelyes, sokak által sokszor megrágott téma, hogy miért is, mi végre élünk mi széles e nagyvilágban, mi a célja a Zéletnek. Hiszem, hogy a külföldre költöző, határátlépő magyarok egy része, ha nem is a költözés előtt, de utána mindenképpen szembesül ezzel a témakörrel. Ha máskor nem, akkor azokban a nehéz pillanatokban, amikor felteszi magának a kérdést, hogy mégis mi a fenéért szenved ő egy idegen országban. Mi hozta őt külföldre, miért hagyta el a szülőhazáját, mit akar elérni az életben, mi a fontos számára. Karrier, siker, pénz, élrejutási, bizonyítási lehetőségek, kapcsolatok, család, barátok? Persze, ez a téma felmerülhet olyanban is, aki nem hagyta el a hazáját.
Elhagyni a hazád. Milyen véglegesnek tűnő, szomorú kifejezés ez. Ha egy ideig másutt élsz, mint ahova születtél, az nem jelenti azt, hogy magad mögött hagyod azt, amit neked adott, amit tőle kaptál. Mindenhova viszed magaddal és ráadásul gazdagítod tartalmát az új élményekkel. Mert a változások nem csak téged formálnak, rajtad keresztül visszahatnak, visszatérnek a forráshoz és befolyásolják az otthon maradók életét is.
Valahogy ez a sorozat, az indexes cikk és Ayn Rand könyve is ezeket a gondolatokat indítja el bennem. Hogy valami mindig hajt előre bennünket, keressük a vélt boldogságunk vagy elégedettségünk forrását, új célok felé terel szüntelen. De közben minden tapasztalás, különösen akár a mélypontok azt igazolják, hogy nem a válasz megtalálása a végső cél, hanem a szüntelen kutatás. Legalábbis nekem. Határozottan lenyűgöz az, ha valaki nem csak elfogadja a világban betöltött helyét, bármilyen -legyen az a legegyszerűbb-szerepét, hanem olyan mértékben azonosul vele, hogy nem csak nem kérdőjelezi meg, hanem eggyé válik vele. Az indexes cikkben írták: „Az igazán gazdag az, aki elégedett azzal, amije van.” Ezerszer hallott közhely, azért is van ennyire igaza. Aki megelégedett a világban betöltött szerepével azt nem csak irányítani nem lehet, de megingathatatlan derűjében. Mert egyszerűen képes arra, hogy bölcsen kivárjon. Jó és rossz dolgoknak is megvan a maguk szerepe az életünkben. És nem, nem tudom a választ arra, hogy miért van az, ha valakivel csak rossz dolgok történnek, de azt már észrevettem, hogy azok adnak a legtöbbet, akiknek a legkevesebbje van. Vagy azt, ha minél több általad vélt igazságot megfogalmazol, annál többen haragszanak rád, vagy csak irritálónak tartanak.
A kapcsolatok, amelyek összekötnek bennünket és visszahatnak egymásra, a világban betöltött helyünk és vállalt szerepünk, ez a szövevényes rendszer, amelyet értelmemmel felfogni nem, csak kapiskálni tudok…Bár elmondhatnám azoknak, akik megharagítottak, csalódást okoztak, azoknak, akik engem ellenségnek vagy akadálynak tartottak, hogy nem baj. Nem baj, jó volt ez úgy, ahogy megtörtént. Mostanában csak azt érzem, örülök, hogy a részese lehetek a dolognak. Szóval ez a bejegyzés egy ajánló a Dark sorozatnak, Ayn Rand könyveinek, minden olyan újságcikknek, ami egy ember életébe ad mély betekintést és nem a sikerekről, hanem a betöltött szerepünkről szól. Ajánló minden olyan tevékenységnek, ami az azonosulás és a derű érzéséhez visz bennünket közelebb.
