A rádiózás egy soha véget nem érős szerelem, lehet szögre akasztod egy idő után a mikrofont, de mindig megmarad egy vágy, egy belső késztetés: szórakoztatni, tájékoztatni, segíteni akarsz, boldoggá szeretnéd tenni a szegedi emberek lelkét, mosolyt csalni a legrosszabban induló, szürke reggeleken is, le akarod játszani a kedvenc zenéjét, át akarod adni az üzenetét szeretteinek, meg akarod ajándékozni…olyan vágy ez, mint amit Frodó érzett a kemény túrája során.
Máig emlékszem az első hivatalos Rádió 88-as percemre. A helyszín: Szeged Pláza Esemény: a Rádió 88 rádiós képzésének eredményhirdetése. A képzésre több százan jelentkeztek, és az előzetes elbeszélgetések után 88 embert vettek fel a tanfolyamra, és ebből 4 fő juthatott be a Rádió 88-ba, mint munkatárs…nagyon keményen hajtott mindenki, elképesztően sokat tanultunk, gyakoroltunk…majd a végén eredményhirdtetés következett az akkor a Szeged Plaza-ban működő Bár 88-ban. Vass Imre, aki akkor a Rádió 88 programigazgatója volt, felolvasott négy nevet: Juhász Kund, Kis Kata, Török Mónika és Kiss Balázs. Ekkor valósult meg egy újabb álmom. Felemelő érzés volt! Miközben folyamatosan gratuláltak a kollégák, nekem az jutott eszembe, hogy a hasilégzéseknek, Montágh Imre beszédtechnika gyakorlatainak ájulásig gyakorlásának, a nem alvásoknak, a folyamatos gyakorlásnak meg lett az értelme: egy álmot sikerült valóraváltani! Műsorvezető lettem Szeged és a régió piacvezető rádiójánál. Akkor el sem tudtam képzelni, mennyire fontos lesz ez a pillanat az életemben!
Nekem leírhatatlanul sokat adott a rádiózás. Nem csak azért, mert olyan emberekkel készíthettem interjút, mint a párduc, Grosics Gyula, akinek nyugodt úriember stílusát máig a lelkemben érzem, de soha nem felejtem el Eperjes Károly tekintetét sem, hogyan ragyogott interjú közben, és úgy nyilatkozott ahogy előtte és utána se soha senki. Fogtam kis zöldfülüként a mikrofont, miközben nekem zokogott örömtől meghatódottan Lázár Vilmos fogathajtó, mert testvére hazánkban megnyerte a világbajnokságot… számtalan pop sztárral is készítettem laza, iszogatós interjúkat, amely beszélgetések végén számot is cseréltünk sokszor. Nagyon sokat adott a lelkemnek is a Rádió 88: imádtam, hogy a Club 88-ban huszonegynéhányévesen Molnár “Óhaj” Balázzsal együtt felpörgethettük a szegedi éjszakát, és soha nem fogom elfelejteni az adásonként 400-500 üzenetet amit a Bár88 című, szerda esti műsoromba kaptam hétről – hétre. Pedig akkor még súlyos összegeket kellett fizetni, ha üzentél valakinek…De, hogy “be ne sztárosodjanak” a műsorvezetők, a mikrofonunk fölött mindig az volt kiírva: BOHÓC! :) Örök érvényű mondatokat is kaptam a rádiózásban a főnökeimtől, amelyek akkor nem voltak túl kellemesek, pl.: “az olyan sok szép más szakma is van még a világon” című mondtatot akkor kaptam/kaptuk, ha éppen túl lázadoztuk a szerkesztői munkát. Persze mindenki tudta: a rádiózásnál nincs jobb a világon!
A Rádió 88 egykori, jelenlegi és jövőbeli kollégáinak is azt tudom üzenni, hogy akinek egyszer élete része lesz a Rádió 88, örökre az is marad! BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT KÍVÁNOK RÁDIÓ 88!
Kiss Balázs vagyok, ízig-vérig szegedi, igazi lokálpatrióta! Gyönyörű nagy családban az apuka, az exrádiós, a rendezvényszervező, a színpadon mikrofonba beszélő, a Szeged365.hu értékesítési és közösségi vezetője! Szeged nekem a világ közepe. A Mol – Pick Szeged lehet matematikailag nem jobb a Veszprémnél, de nekem a világ legjobb kézilabdacsapata. Lehet csak NB II-es a focicsapatunk, de én arra emlékszem mikor labdaszedő voltam a SZEOL NB I-es csapatánál, és Urbán akkora felsőkapufát rúgott “20-ról”, hogy abba Zsombó is beleremegett. Egy emberként üvőltött a stadion! Az új gyönyörű szegedi stadionban libabőrös vagyok a meccsek alatt, attól a hangulattól, amit csak Szegeden tud a B-KÖZÉP! A kajakosaink és kenuasaink mindenkit maguk mögött hagynak, a küzdősportolóink bárkit legyőznek, és Lékó miatt velem együtt sok szegedi fiatal is úgy gondolta: sakkozni is vagány dolog. Elnézést mindenkitől, de nekem a bajai halászlé, csak tésztás paradicsomleves, mert az igazit “FrankSanyibácsi” főzi! Én még tartottam a vérestálat miközben hörgött a disznó, Piroskanéninél mostuk a disznóbélt az idős asszonyokkal Tápén, miközben végighallgattam, hogy én már olyan városi ficsúr gyerök vagyok, mert fintorgok, és nálunk a család mindig agyon paprikázta az ebédet, hogy utána krákogjunk délután háromig. Ha ráülünk a gumilabdára akkor az Szegeden ludáj lesz, mégha ezt a szót sehol máshol nem értik, nem is ismerik. A Liget ha mesélni tudna röpködnének a 18-as karikák, és a Földön nincs romantikusabb hely, mint a mi Tisza-partunk. Nálam a pesti, ha lejön látogatóba akkor pösti és ne okoskodjon, de érezze jól magát, csodálja a galaxis legszebb hölgyeit és egyen igazi halászlevet.
Előző blogom itt olvashatod:
