Közélet

Így változnak a kollégiumi szabályok a szegedi egyetemen

Az egyetemek sorra tájékoztatják a hallgatóikat arról, milyen intézkedéseket fognak bevezetni a kollégiumokban a koronavírus terjedésének elkerülése érdekében. Összeszedtük mire kell számítania szeptembertől a kollégista hallgatóknak a Szegedi Tudományegyetemen.

Az SZTE hallgatói lázmérés és egy egészségügyi kérdőív kitöltése után költözhetnek majd be a kollégiumba, a külföldi tanulóknak karanténintézményeket jelöltek ki az – áll az eduline összesítésében.

Elmaradnak a beköltöző- és szintbulik, idegenek pedig nem léphetnek majd be az épületekbe. Gyakrabban takarítanak majd, kézfertőtlenítőket helyeznek ki minden épületben, továbbá azt kérik a hallgatóktól, hogy a közös terekben viseljenek maszkot, fokozottan ügyeljenek a higiéniára, és a liftet is egyenként használják.

Külön figyelnek majd a külföldi hallgatókra, akik negatív koronavírustesztről hoznak, mentesülnek a karantén alól, a többieknek az Öthalmi Diáklakásban és az Apáthy-kollégiumban biztosítanak elkülönített szállást.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb