Sport

A fővárosban játszik a Szeged, csonka fordulóval kezdődik a vízilabda bajnokság

Az OSC ellen 19:00 órától kezdi meg a Szegedi VE a bajnoki szezont. Szabó Zoltán tanítványai nehéz erőpróbára számíthatnak, de már annak is örülni kell, hogy egyáltalán játszhatnak: az első fordulóban mindössze a párosítások felét tudják megrendezni.

Két héttel ezelőtt a szövetség már lefújta a vízilabda Magyar Kupa utolsó meccseit, mert akkor bombaként robbant a hír, hogy több játékos is koronavírussal fertőzött a Ferencváros csapatából.

KARANTÉNBAN A SZENTES, A MECCSEK FELÉT ELHALASZTOTTÁK

Épp megyei rangadót rendeztek volna a kupában, de mind a szegedi, mind a szentesi egyesületnek haza kellett térnie a Margitszigetről. Időközben jött a hír, hogy az UVSE keretében is volt fertőzött játékos, a lila-fehérek éppen a Kurca-partiakkal csaptak össze, így a komplett Metalcom Szentes csapatát két hetes hatósági házi karanténra rendelték, ezzel nem maradt más választásuk, minthogy a Tatabánya elleni meccs elhalasztását kérjék. Rajtuk kívül hasonlóan járt el természetesen a Ferencváros és az UVSE is, így biztos volt, hogy nem rendezik meg a fővárosi rangadót (FTC – Vasas) és az UVSE – Debrecen összecsapást sem.

Legutóbb a Szolnok értesítette a szövetséget arról, hogy szerdán pozitív tesztet produkált egy játékosuk, így ők sem lépnek pályára a Kaposvár ellen. Szegeden is találtak egy fertőzött játékost, Szabó Zoltánék mégis útnak indultak az OSC elleni összecsapásra. A hétvégén az a különös helyzet állt elő, hogy az első forduló 8 párharcának mindössze a felét rendezik majd meg a hétvégén.

Az első forduló programja:
Eger-KSI SE 18.00
OSC-Szegedi VE 19.00
PVSK Mecsek Füszért – BVSC Zugló 19.00        
Budapesti Honvéd SE – PannErgy-Miskolci VLC 19.00

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb