Szegedi Arcok

Két hétig magánzárkában volt, a hitébe kapaszkodik a letartóztatását töltő Joób Márton

A Blikknek mesélt Joób Márton felesége arról, hogy gyermekeitől sem tudott elbúcsúzni a letartóztatott szegedi önkormányzati képviselő. Az egykori sportolót és társait költségvetési csalás gyanújával állították elő, a bulvárlap beszámolója szerint az őrizet alatt megtört, és hitébe kapaszkodik a politikus.

Az előállítás napján reggel hat órakor kopogtattak a Joób család házának ajtaján a rendőrök, akik bilincsben vittékk el onnan a politikust úgy, hogy 11 gyermekétől el sem búcsúzhatott. A járvány miatt két hétig magánzárkába került a politikus, az elmúlt időszak pedig nagyon megviselte.

“Az első alkalommal, amikor felhívhattam, elárulta, hogy megállás nélkül imádkozott, a Bibliát forgatta és néha elsírta magát. Elszorult a szívem miatta”mondta el a Blikknek Joób Márton felesége, Dóra.

Dóra a gyerekekkel együtt imádkozik azért, hogy a családfő minél hamarabb visszatérhessen közéjük.

“Jelenleg a hit az egyetlen kapaszkodónk, minden egyes esti imánál azt kérjük, hogy térjen mihamarabb haza. Ezen a héten három gyerekünknek lesz a születésnapja, de biztos, hogy ez lesz az egyik legszomorúbb ünnep az életünkben.” – tette hozzá az édesanya.

Az ex-olimpikon kenus szegedi önkormányzati képviselő és hét társa a gyanú szerint öt éven keresztül, fiktív számlázással csaknem 250 millió forint vagyoni hátrányt okozott a költségvetésnek, amelyért – ha beigazolódik a bűnösségük – akár 20 évig terjedő szabadságvesztést is kaphatnak.

Forrás és fotók: Blikk.hu

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb