Közélet

Müller Cecília is back: nincs sok új szabály, de azokat be kell tartani

A szeptember 21-től kötelező, a maszkviselés kiterjesztésére hozott rendelkezések között nincs sok új szabály, de azokat be kell tartani, hiszen szankcióval is jár azok be nem tartása – nyilatkozta az országos tisztifőorvos pénteken az MTI-nek.

Ha a koronavírus-járvány első hulláma egy szürreális, posztapokaliptikus sci-fi lett volna, a végén, a stáblista “starring” részénél biztos, hogy Müller Cecília, Magyarország tisztifőorvosa lett volna az első név. Amióta kitört a második hullám, a tisztifőorvos asszony relatíve kevesebbet szerepel a médiában. Most viszont nyilatkozott egy nagyot, aminek megörültünk, ennek köszönhető a rendhagyó cím is. Lássuk, mit mondott az új szabályokról!

A MASZKVISELÉSRŐL

Müller Cecília úgy fogalmazott, az új rendelkezésekkel nem a mindennapi élet korlátozása a cél, de az eddigi szabályokat szigorúbban véve kell élni. A részletekről elmondta, hétfőtől kötelező lesz a maszkviselés a bevásárlóközpontokban, a mozikban, színházakban, múzeumokban, könyvtárakban, a postai és egyéb ügyfélszolgálatokon is, továbbá a tömegközlekedési eszközökön túl azok megállóiban, váróhelyiségeiben is, valamint a sportlétesítményekben. Kiemelte, a rendelkezés értelmében az arc eltakarására a sál már nem lesz elegendő, szabályos maszkot kell viselni. Hozzátette: a szabályok be nem tartását szankcionálhatják, az üzemeltetők, működtetők maguk is felszólíthatják az illetőt a maszkviselésre, de rendőri segítséget is kérhetnek. Ezen kívül a kormányhivatalok népegészségügyi szakemberei is ellenőrizhetnek hétfőtől.

RENDEZVÉNYEK, SZÓRAKOZÓHELYEK, TESZTEK

Müller Cecília beszélt arról is, hogy szintén hétfőtől hatósági áras lesz a PCR-teszt, 19 500 forintnál többet egyetlen egészségügyi szolgáltató vagy laboratórium sem kérhet ezekért a tesztekért, függetlenül attól, hogy magán- vagy közellátást nyújt.

Ezzel kapcsolatban jelezte, hogy a tesztek túlnyomó többsége eddig is térítésmentes volt, és ez így is lesz a továbbiakban is, ha járványügyi érdekből – a kórház vagy a háziorvos rendelésére – végzik el a tesztelést. Ezt az árat azoknak kell megfizetnie, akik önszántukból tesztelnének, vagy a két hét kötelező házi karantént váltanák ki. Ezen áron felül egyéb költség nem számolható fel – tette hozzá.

A változásokról a szakember elmondta még, hogy a szórakozó- és vendéglátóhelyek hétfőtől csak 23 óráig lehetnek nyitva. Ott, ahol elvitelre készítenek ételt, a személyzet bent maradhat a megjelölt időpont után is, de vendéget nem fogadhatnak. Kitért arra, hogy az 500 fő feletti rendezvények továbbra sem tarthatók meg.

AZ ISKOLAI TESTHŐMÉRSÉKLET-MÉRÉSRŐL

Az országos tisztifőorvos elmondta azt is, hogy október 1-jétől az óvodákban, iskolákban és a szakképző intézményekben bevezetik a kötelező testhőmérséklet-mérést. Az óvodás és alsós tagozatos gyerekkel szülő csak a mérési pontig mehet, de ide is csak szájmaszkban.

A KÓRHÁZI KAPACITÁSOKRÓL

Müller Cecília beszélt arról is, hogy a koronavírus-pozitív esetek növekedésével várhatóan emelkedni fog azon idősek száma is, akik kórházi ellátásra szorulnak. Ezzel kapcsolatban – cáfolva a sajtóban megjelent híreket – elmondta, a középsúlyos és súlyos koronavírus-fertőzöttek ellátására mind a személyi, mind a tárgyi feltétel adott, és az ellátás centralizálása a cél.

Ez utóbbi kapcsán kitért arra, előfordulhat, hogy egy-egy beteget nem a hozzá legközelebbi kórházba visznek majd, hanem a koronavírusos betegek ellátására kijelölt intézménybe, ahol a gyógyításhoz minden feltétel adott. Hozzátette: az operatív törzs döntése értelmében – ha az igények szükségessé teszik – bevonják az ellátásba a kiskunhalasi mobilkórházat, de lesz egy “katonai kórház” a Szent László Kórház területén, és egy további Tatabányán.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb