Kikapcs

Ütős panoráma vár: megérkezett az óriáskerék Szegedre

Emlékszel még az érzésre, amikor tavaly a Szegedi Karácsonyi Hetek 40 méteres óriáskerekén érezhettük magunkat a fellegekben? Díszkivilágításban úszó város, nyüzsgő forgatag, meseszép belváros. A fíling úgy tűnik, az idén is meglesz: bár az idei rendezvénysorozat mikéntje még nem teljesen tisztázott, a látványosság már megérkezett Szegedre, jelenleg a Cserepes Sori Piac parkolójában dekkol.

A Szeged365.hu olvasói hagyományosan a legjobb nyomozók is egyben, az infót Marcsitől kaptuk, és Török Kornél kollégánk máris gyorsreagálású erőként örökítette meg az érkező kelléket.

TEGNAP IZZÍTOTTUK A NYOMOZÁST

Még javában folynak az egyeztetések, de úgy fest, a megfelelő járványügyi intézkedések betartása mellett, visszafogottabb formában, de megtarthatják a Szegedi Karácsonyi Hetek című rendezvénysorozatot – tudtuk meg városházi forrásainkból. A kérdéssel azt követően kerestük meg az illetékeseket, hogy a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ a koronavírus-járványra hivatkozva lefújta az idei Vörösmarty téri karácsonyi vásárt.

A jelen állás a következő (ez persze még változhat):

  • lesz vásár a Széchenyi téren (a jelek szerint a Szeged Eye – jal együtt)
  • nem lesz vásár a Dóm téren, elmarad a fényfestés és a szalmalabirintus
  • megmarad a Dugonics és Klauzál téri melegedő, a gyertyagyújtás az előbbire költözik át a Dóm térről

Leszel a tudósítónk? Közlekedési vagy egyéb, a többi olvasót érintő infód van? Elcsíptél egy látványos viharfelhőt Szeged felett? Küldd el az általad látottakat szövegben, képben vagy videóban és nyerd meg a Szeged365 Paparazzi játék heti nyereményeit! A beküldött anyagokat Facebook üzenetben vagy az [email protected] mail címre várjuk!

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb