Kikapcs

Forradalmi megemlékezések a Napfény Városában – mutatjuk milyen programokkal vár Szeged október 23-án

Kicsiket és nagyokat egyaránt szórakoztató események és méltó megemlékezések, ezt kínálja a Napfény Városa az 1956-os forradalom és szabadságharcra való megemlékezés napján.

A BOLSEVIK ISZONYAT 100 ÉVE – KOVÁCS ATTILA KÖNYVBEMUTATÓJA

Nem október 23-án tartják, de kapcsolódik ’56-hoz is: a Magyar Kisebbségi Információs Egyesület és a VMDK Szegedi Tagozata közös szervezésében 2020. október 20-án, kedden este 18:00 órai kezdettel a Millenniumi kávéház rendezvénytermében mutatják be Kovács Attila ‘A bolsevik iszonyat 100 éve’ című könyvét. Éppen száz éve ugyanis annak, hogy a kommunizmus először felütötte a fejét Magyarországon.

“A rendszerváltozás óta számos tanulmány, kötet látott napvilágot a témában, mégis: gyakorló történelemtanárként egyértelmű tapasztalatom, hogy az ifjú nemzedékek szinte semmit nem tudnak mindarról, amit a kommunista eszmeiség nevében elkövettek nemzetünk ellen.” – fejtette ki az író, aki azt reméli, hogy ezt a hiányt pótolni tudja majd a kötettel, amely az 1919-ben lezajlott 133 napos Tanácsköztársaság rémtettei mellett részletesen bemutatja az 1945 és 1990 közötti időszakot is. 

LÁMPÁS FELVONULÁS A BELVÁROSBAN

Lámpás felvonulást szervez október 22-én, 16:00 és 18:00 óra között a Szent-Györgyi Albert Agóra. A program menete a következő:

Gyülekezés: 16:00 órakor az Agórában, ezt követi a lámpások átvétele 17:00 órakor pedig kezdetét veszi a séta idegenvezetővel. Útvonalterv: Agóra-Ady tér-Oskola utca-Széchenyi tér-Takaréktár utca-Anna-kút.

GYÖNGYSZÖVÉS ÉS HŰTŐMÁGNES KÉSZÍTÉS AZ ALSÓVÁROSI NAPSUGARAS TÁJHÁZBAN

Többek között gyöngyszövés és hűtőmágnes készítés is lesz pénteken, október 23-án az alsóvárosi Napsugaras Tájházban. Az eseményre 10:00 és 16:00 óra között kerül majd sor.

56 LÉPÉS SZEGEDEN – FORRADALMI EMLÉKSÉTA OKTÓBER 23-ÁN A NAPFÉNY VÁROSÁBAN

Az 56-os forradalom eszméi először Szegeden kezdtek kicsírázni és innen terjedtek el országszerte. Talán ennek tudható be, hogy Szegeden olyan sok emléke maradt fenn a forradalomnak. Éppen ezért a múltidéző 56-os körsétán Monostori András idegenvezetésében végigjárhatjátok a fontosabb helyszíneket, vagyis megnézhetitek a MEFESZ alakuló helyétől a szabadság pillangójáig, a sortüzek színhelyétől a mártírok emlékszobráig az összes olyan helyszínt, ahol események zajlottak. A séta során tehát bemutatják a nagy történelmi eseményünk szegedi történéseit  és így végül kirajzolódik előttünk a forradalom teljes képe is, idén új verses és zenei betétekkel és új koncepcióval felfrissülve. A séta időpontja október 23. 15.00 óra. A séta a TIK mellől indul. A programon a részvétel ingyenes.

ALSÓVÁROS TÖMÖRKÉNY, CSERZY, MÓRICZ VAGY KÁLMÁNY SZEMÉVEL

Alsóváros Szeged egyik legarchaikusabb és legzártabb településrésze volt sok évszázadon keresztül. A középkortól itt élő ferencesek miatt Jámborvárosnak, a paprikakikészítők miatt pedig Paprikavárosnak is nevezték ezt a városrészt. Tömörkény István szerint a belvárosiak számára Alsóváros csak a ferences templomig tartott, és tovább már nem voltak hajlandóak menni és megismerni kik élnek itt. A séta során Kálmány Lajos gyűjtéseit, Tömörkény István és Cserzy Mihály novelláit, valamint a helyi anekdotákat felidézve felkeresheted Alsóváros kultikus helyeit, megnézheted hogyan éltek a századfordulón az alsóvárosi emberek. Az eseményen való részvétel regisztrációhoz kötött. A rendezvény 10:00 és 17:00 óra között lesz.

KÉPREGÉNYEK AZ 56-OS FORRADALOM EMLÉKÉRE

Az ARC és a Magyar Képregény Akadémia az 1956-os forradalom 51. évfordulójának emlékére 2007-ben Kép, regény, szabadság címmel hat, egyenként hatoldalas képregényt óriásplakátokon jelenített meg Budapesten az ’56-osok terén. A teljes sorozatból két képregény látható a Szőregi fiókkönyvtár kiállításán. Az egyik a Parlamenti túlóra címet viseli. Ezt  Szabó Jenő írta, Gáspár Tamás pedig rajzolta és színezte. A másik a Rádiók ostroma néven fut, szintén Szabó Jenő írta, rajzolta: Zabos Csaba, színezte: Temesi Péter. Helyszín: Somogyi-könyvtár Szőregi fiókkönyvtára.

ÚJ DARABBAL EMLÉKEZIK AZ 1956-OS FORRADALOMRA A PINCESZÍNHÁZ

Az 1956-os forradalom ünnepén, október 23-án, 19.30-kor kerül sor a Szegedi Pinceszínházban Pozsgai Zsolt Szeretlek Faust/Mindszenty című drámájának bemutatójára, Varga Bálint rendezésében. A darab 1944-ben játszódik a sopronkőhidai börtönben, ahol két híres rab, a hitébe megrögzötten kapaszkodó Pap és a higanytermészetű Színész, Mindszenty József és Jávor Pál találkoznak egy börtöncellában. Fausti pokoljárásuk állomásai személyes sorsuk és a történelem kérdéseit feszegetik. Vélt és valós alakok sorakoznak fel a nagyszabású tablón, melyen kirajzolódik az egész kusza, fájdalmas magyar huszadik század.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb