Sport

Uralták újabb összecsapásukat a szegedi kézis lányok: a gyáli ékszerdobozban is győztek

A Kézilabda Szeged SE pazar első félidei teljesítményével már masszív előnyt szerezhetett Gyálon. A szünet után ugyan két kulcsjátékosukat is igen hamar elveszítették a lányok, de foghíjasan is mindent egy lapra feltéve harcoltak, és a parádézó Jakab kapus vezérletével már nem hagyták kiénekelni a sajtot a szájukból. A Napfény városa a 29:23 – es győzelem után remek hangulatban térhetett haza a hosszú túráról.

AZ ELSŐ FÉLIDŐBEN KIFOGÁSTALAN JÁTÉKKAL NYERT TERET A SZEGED

Hosszú útra kelt Farkas Kitty csipet – csapata: ezúttal a kispesti fiatalokkal vívtak nehéznek ígérkező összecsapást. Nagyszerű körülmények fogadták a szegedieket Gyálon, és ha már itt voltak, tartalékosan is legyőzték a XIX. kerületiek ifi csapatát! A közelmúltban készült el a minden igényt magas szinten kielégítő gyáli sportcsarnok, végül itt került sor a rangadóként jegyzett derbire. Már az elején sikerült kézbe venni a mérkőzés irányítását: a szélsők akadálytalanul rohantak le, és bizony briliánsan működött a hatosfal is. Nehezen bontakozott ki a Kispest, az ellentámadásokból pedig Besenyi és Kis elemi erejű bombái akadtak be, de Limpek révén is több “fast break -et” vitt végig a csapat. A Kispest is oroszlánként küzdött a”hazai” pályán, a győzelemért hajtottak. Az egyre viharosabb meccsen így a nagy erőfeszítések ellenére is csak a félidő végére sikerült jelentősebb előnyt kiharcolni (10:16).

A SZÜNET UTÁN ÓRIÁSIT HARCOLT A KISPEST, DE VÉGÜL MINDEN FELZÁRKÓZÁSI KÍSÉRLETÜKET VISSZAVERTÉK A LÁNYOK

A második játékrészre nagyon eltökélten jöttek ki a hazaiak, feltolt védekezésükkel megzavarták a Szegedet, kontaktjaik után pedig mindent megpróbáltak a fáradó kékekkel szemben. Több taktikai szabálytalanságra kényszerültek ekkoriban a lányok, így nagy veszteségként az addig remeklő Besenyit az 50. percben szórták ki véglegesen, míg Kis Viktória azonnali piros lappal indult pihenőre idő előtt. Szerencsére erre is volt válasz: a tartalékból érkező ketrecőr, Jakab spanolta a végtelenségig a társakat, majd maga is nagyon elkapta fonalat és tiszta ziccerek hárításával akadályozta meg a kispesti lányok felzárkózását. Limpek és Szigetvári is döntő gólokat vert be a társak üdvrivalgásában, így a finisre visszaállhatott a félidei különbség is (23:29).

Kispesti NKK – Kézilabda Szeged SE 23-29 (10-16) 2. osztály Kelet női mérkőzés, Gyál 2020. 10. 17. 15:00 óra KSZSE: Jakab – Lázár 1, Szigetvári 3, KIS P. 9 (4), Kis V. 2, BESENYI 7 (1), LIMPEK 6.Csere: Kalmár (kapus), Gyömbér 1, Lakos D., Juhász B., Bajic. Büntető: 3/3 , ill. 6/5, Kiállítások: 6 perc, ill. 12 perc

Farkas Kitty: “Idegenben mindig nehéz győzni, ez most is beigazolódott. A taktikus, jó játékkal hoztuk haza a két pontot“.

A GYULA ELLEN RENDKÍVÜL NEHÉZ HELYZETBŐL CSIKARTÁK KI A GYŐZELMET A KÉKEK

Itthon az Etelka soron már a Gyula ellen is megmutatta küzdőképességét a szegedi gárda, ahol esélytelenebbként indulva, komolyabb hátrányból fordított a megalkuvás nélküli küzdelemben (25:24):

Forrás: Kézilabda Szeged SE FB

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb