Szegedi Arcok

Szegedi Sikersztorik: a Barátok Közt ex-sztárja ma Brad Pitt és Tom Cruise társaságában forgat

Réti Barnabás pályafutása a Szegedi Nemzeti Színházban vette kezdetét, de a Barátok Közt hozott számára országos sikert. Az útja Budapestről az Egyesült Államokba vezetett. Elvégzett egy képzést a New York Filmakadémián, filmszínész szakon, utána megjárta Londont is, ahol több, kisebb színházi és filmszerepet is ráosztottak. Így játszott együtt többek között Brat Pittel, Tom Cruise-zal és Jeremy Ironsszal.

Fotó: Török Kornél

Az ezzel járó sikert azonban nagyon sokáig nem tudta jól kezelni. Folyamatosan meg akart felelni az elképzeléseknek és a vele szemben támasztott elvárásoknak. Ezután a Londonban eltöltött évek azonban megtanították arra, hogy a színész szakma az alázatra épül. Mert, hogy, amikor éppen nem valamelyik méltán híres és elismert világsztárral dolgozott együtt, akkor pultos volt, vagy épp mozikban dolgozott, mint jegyértékesítő. A szegedi születésű színész elmondása szerint egyébként a világsztárok is pont ugyanolyan rigolyás emberek, mint, amilyenek mi vagyunk. No persze, addig, amíg mi lányos zavarunkban egy szót sem tudnánk szólni hozzájuk akkor, ha testközelbe kerülnénk velük, Réti Barnabásnak ez már gond nélkül megy. Sőt, Tom Cruiset, már meg is félemlítette, Barbra Streisanddel pedig egy londoni bárban csevegett.

Filmes szerepei mellett azonban színházi szerepei között is akadt már néhány igen kiemelkedő, minek köszönhetően olyan tehetségekkel állhatott a nagyérdemű elé, mint Dobó Kata vagy Balázs Andrea, alias Kasszás Erzsi.

Réti Barnabás általános és középiskolai tanulmányait Szegeden végezte. Ezután a Shakespeare Színművészeti Akadémián tanult, Málnay Levente osztályában. Közben  Karikó Teréz Liszt-díjas magánénekes növendék lett a Szegedi Nemzeti Színházban. Ahonnan Budapestre, majd külföldre ment és filmszínész szakon elvégzett egy képzést a New York Filmakadémián, az Egyesült Államokban. Barnabás már akadémiai hallgatóként kapott kisebb szerepeket külföldi játékfilmekben. Ám egy idő után hazajött és szabadúszóként több színházban is megfordult időközben pedig alapítója lett független színházi társulatoknak is, melyek keretén belül rendezőként is kipróbálhatta magát.

Fotó: Török Kornél

A szegedi születésű színész tehát nem csak a képernyőn, mint a Barátok Közt, a Jóban Rosszban vagy az Aranyélet sztárja, illetve, mint a színpad nagy mestere, hanem a háttérben, rendezőként és társulatalapítóként is kiváló teljesítményt nyújtott és nyújt, mind a mai napig. Jelenleg azonban egy fajta kettős életet él. Részben Londonban dolgozik, ahol a már emlegetett színészektől próbál egyre többet és többet elsajátítani egy-egy rábízott szerep alkalmával, másrészt Budapestet és a Napfény Városát is igyekszik rendszeresen meghódítani, most épp a Szegedi Pinceszínházban.

Réti Barnabás amellett, hogy október 23-án Szegeden színpadra lép, a fővárosban is játszik majd az előttünk álló időszakban, illetve november végén egy új film forgatásban is bekapcsolódik, amelyben Isabelle Huppert játssza a főszerepet. Ezen felül pedig egyre több, oktatással és mentorálással kapcsolatos feladatot is ellát majd.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb