Közélet

A kormány ingyenessé tette a parkolóházak éjszakai használatát – mutatjuk, hol érvényes mindez Szegeden

A koronavírus-veszélyhelyzetre tekintettel újabb kormányrendeletet írt alá szombat este Orbán Viktor miniszterelnök a parkolást könnyítő intézkedésekről – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.

EGY KIS EXTRA, AZ INGYENES KÖZTERÜLETI PARKOLÁS MELLÉ

November 4-től újra ingyenessé tették a közterületi parkolást, a Szegedi Közlekedési Társaság még aznap reggel ki is kapcsolta az automatákat a belvárosban:

Az ingyenes közterületi parkolást egészíti ki a november 23-án hatályba lépő rendelet, melynek alapján lakott területen, kereskedelmi célú P+R, parkolóház, parkológarázs, zárt felszíni parkoló és nem zárt felszíni parkoló díjfizetés nélkül vehető igénybe az este 7-től reggel 7 óráig tartó idősávban. A létesítmény üzemeltetője köteles ebben az idősávban az ingyenes parkolást lehetővé tenni. Havasi Bertalan arról is tájékoztatott, hogy a miniszterelnök kezdeményezése alapján született egy másik kormányhatározat is, eszerint a költségvetési szervek, valamint az állami tulajdonú cégek közterületi parkolói bárki számára ingyenesen igénybe vehetők lesznek este 7 és reggel 7 óra között. A határozatban a kormány felkéri az önkormányzatokat, hogy saját hatáskörben rendelkezzenek az önkormányzat vagy a tulajdonában álló gazdasági társaságok parkolóinak bárki számára való megnyitásáról hétfőtől, és erről a döntésükről 48 órán belül tájékoztassák a lakosságot – közölte a sajtófőnök.

A KÉPLET SZEGEDEN

A kereskedelmi célú parkolóház fogalma majdnem, hogy ismeretlen Szegeden – pedig papírforma szerint igény lenne rá, a Napfény Városában akkor is kihívás parkolót találni, ha nincs járványügyi veszélyhelyzet. A képlet, nagyon röviden:

  • Van ÁRKÁD Szeged parkolóház, amit kb. a fél város ingyenes parkolóként használ – ez alapból ingyenes. Hogy a rendelet értelmében az egyébként este 9-től zárva tartó házat az üzemeltető ECE Projektmanagement Budapest Kft – nek kötelessége – e kinyitnia éjszakára, még kérdéses – amint megjelenik az új Magyar Közlöny (elvileg) választ kapunk rá.
  • Van Szeged Plaza mélygarázs, erre szintén a fenti sorok érvényesek.
  • Volt egy önkormányzati tulajdonú, fizetős parkolóház az Arany János utcában, ami totális beégés lett. 2003-as átadáskor ez volt a második „félautomata” liftes parkolóház az országban, 150 parkolóhellyel és az autókat magától bepakoló, sci-fi filmekre hajazó rendszerrel. A bezárás előtti években már csak 20-25%-os kihasználtsággal, havonta átlagosan 1000 autóval “pörgött” az intézmény, 2018. nyarán pedig végleg be is zárta kapuit.
  • …és van egy tényleg kereskedelmi alapon működő, fizetős parkoló-komplexum, a 2011 elején megnyitott Honvéd téri Tisza Parkolóház. Ez egyébként a szegedi “hardcore” közterületi parkoló-árakhoz képest viszonylag jutányosan, 440 Ft-os óránkénti díjért kínálja a helyeit, tapasztalataink alapján nagyjából 50-60%-os kihasználtság mellett.

Adott tehát egy bezárt, két shopping center és egy kereskedelmi fenntartású, fizetős parkolóház. Papíron az utóbbit érinti a kormányrendelet, de a friss Magyar Közlöny megjelenésével kiderül, hogy a két bevásárlóközpont ingyenes, de éjszaka zárva tartó fedett parkolóival mi lesz a helyzet.

A másik friss kormányhatározat szerint a költségvetési szervek, valamint az állami tulajdonú cégek közterületi parkolói bárki számára ingyenesen igénybe vehetők lesznek este 7 és reggel 7 óra között, ez természetesen Szegedre is érvényes. Mint írják, a kormány felkéri az önkormányzatokat, hogy saját hatáskörben rendelkezzenek az önkormányzat vagy a tulajdonában álló gazdasági társaságok parkolóinak bárki számára való megnyitásáról hétfőtől – tehát, ha Botka László úgy dönt, szabad lesz a pálya a Szegedi Városkép és Piac vagy épp a Szegedi Közlekedési Társaság saját parkolóhelyei esetében is, az esti időszakban.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb